Nem vagyok én Müller Péter! by Szilvia Bach
My rating: 5 of 5 stars
Esztikét szeretni kell! Mit szeretni? Imádni! Kreatív, okos, jó szövege van, jó humora, jól főz, sokat, és még többet gondolkodik, és időnként nagyon szerencsétlen.
Jó volt olvasni ezt a könyvet, s bár én elég hosszan olvastam, mert minden mással foglalkoztam közben, azért egyszer sem ment ki Eszterke a fejemből, szívemből, ott volt, és várta, hogy figyeljek rá.
Nem mondom, hogy szakavatott vagyok szingli irodalomban, de szubjektív véleményem az, hogy ez az egyik legjobb a maga nemében. El is árulom, hogy miért.
Mert Esztike nem fekszik össze mindenkivel, csak hogy ne legyen egyedül, sőt, kifejezetten jól érzi magát - már amikor - egyedül. Társra vágyik, nem valakire, akit etethet, itathat és panaszkodhat róla. Ír, olvas, rajzol, fest, költ, kifejezi magát, néha ugyan erősen vonzódik a sparos nejlon zacskókhoz, de hamar elveti ezt a depresszív öngyilkossági ötletet, legalábbis hamarabb, minthogy megtenné. Néha pizsiben bóklászik napokig, de mikor kiöltözik sincs az az érzése az embernek, hogy ezt bizony Coco Chanel használja ingyen reklámnak. Nem beképzelt, csak ismeri magát, értékeit, látja hiányosságait is. Nem antiszociálisabb egy átlag intelligens embernél, aki nem viseli el az emberi hülyeség áldatlan hatásait. Nem lebeg ommogva a boldogság virágos rétén,de igyekszik magában megőrizni a derűt. Női allűröktől teljesen mentes, nem nyafog, nem toporzékol ha letört a körme, és nem is ájuldozik csak úgy, bármire, vagy bárkire, viszont maximálisan gyermeteg, bohókás, önérzetes igazi Nő. Néha ugyan felönt a garatra, de akkor sem válik állattá, normál viszonya van a piás üvegekkel - feltéve ha a bútorok szaglászását normálisnak bélyegezzük ilyen állapotban.
Imádtam például a barátait is, különcök, de nagyon kedves emberek. Ahogy a családjáról ír, az néhol megrendítő, elgondolkodtató, de talán csak azért, mert ezek a részek sokkal szomorkásabbak, elesettebbek a többi résznél. Imádtam, ahogy teljesen természetesen adja elő olyan magvas társadalom kritikáját, amit a sznobok csak nagyon különleges szakszavakkal adnak elő, a többi embert meg egyáltalán nem is szokta érdekelni. Itt mégis egyszerűen, józan paraszti ésszel voltak leírva.
Eszter ilyen, és az átlag szingli irodalomban szereplők nagyon különböznek tőle. Olyannyira, hogy talán éppen ezért nem kedvelik sokan ezt a könyvet azon kevesek közül, akik olvasták már. Pedig színtiszta laza szellemi élmény olvasni Eszter gondolatait, az ember szinte ujjong, hogy na végre, leáldozott a buta, kompromisszumhajhász nőcskék csillaga. Nincs egyetlen koktél sem benne, cukimukiság, rózsaszín vattacukrok, tűsarkú, bokagyilkos cipellőcskék. Egyszerűség van, ami nagyszerű.
Nagyon örültem annak, ahogy befejeződött a könyv, és szívem szerint kiszedtem volna a lapok közül, és megöleltem volna így: "Ez az kislány, neked sikerült!" .
Egyetlen picuri gondom van csak a könyvvel: az, hogy ezt Bach Szilvia írta, akin én gyermekként fél hülyére röhögtem magam, és sajnos így is maradtam azóta is. Nagyobb poénokat vártam volna tőle, hiszen kabaréi emlékei bennem élnek még, és ez a munkája nem adta vissza ezt az arcát. Mást mutatott most. A nőiesebbet, ami azért nem vesztett természetességéből, lazaságából, csak nem olyan frenetikus.
De ez nem nagy hiba, csak engem tanított arra, hogy pozitív irányba se könyveljek el valakit, hiszen sok oldala van mindenkinek.
Akinek van türelme ahhoz, hogy megismerje hogy érez, gondolkodik egy okos, talpraesett, útkereső nő, az mindenképp olvassa, nem fog csalódni benne!
View all my reviews
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése