BABA MAGYAR - 1956 Október 23

Történt egyszer, 1956 Október 20- án, hogy a Szegedi Egyetem diákjai pontokba szedték követeléseiket. Mindig így szokott kezdődni, előbb jönnek a pontok, aztán jönnek a nagygyűlések. Most sem volt másképp, Október 22-én ennek hatására a Budapesti Műszaki Egyetem  hallgatói gyűlést tartottak. Ezek a tanult, bátor, szabadság vágyó magyar fiatalok megegyeztek abban, hogy másnap délután háromkor, lengyel néppel szimpatizáló tüntetést szerveznek. A Bem szobornál szándékoztak gyülekezni, és a Magyar Rádióban be szerették volna mondatni a diákok által előzőleg összeírt 16 pontos követelést. Ezt azonban megtagadta tőlük a rádió vezetősége - ez is így szokott lenni ...

Lássuk mi volt az a 16 pont, nagyon tanulságos, névcserékkel ma is érvényes!

1. Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá:"Ruszkik haza!")
2. Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!
3. Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
4. Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
5. Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
6. Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
7. Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
8. Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-ei párizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)
9. Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
10. Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
11. Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!
12. Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
13. Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
14. Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
15. Szolidaritást a lengyel néppel!
16. Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!

Október 23-a délelőttje mozgalmas volt, a tüntetést bemondta a Magyar Rádió, szolidabb verzióban ugyan, de a 16 pontot leközölte a Szabad Nép című folyóirat. A diákok az összes pesti felsőoktatási intézetben szétosztották a 16 pontos követelés röpiratát, ennek következtében szép számú ifjúsági szervezet csatlakozott a délutáni tüntetéshez.

Az akkori Petőfi Kör sem maradhatott tétlen, olyannyira nem, hogy át is vállalták a szervezést, sőt, még Kádár Jánost is megkérték beszéljen majd a tüntetésen. Ő erre nemet mondott.

 Közben a Nagy Imre körül csoportosult politikai vezetés, akárcsak a mai helyzetben, nem tudta eldönteni, hogy nyilvánosan egyet értsen -e a lengyel szimpatizálással, vagy ellenezze azt. Minden esetre Nagy Imre bőszen ellenezte a tüntetés támogatását.

Még délelőtt, Gerő Ernő boldogan rohant pártszékházába elújságolni a Jugoszláv békekötés hírét, ám a közben alakuló helyzetről erősen ellenforradalmi gondolatok ébredtek benne, és pártjában. A Politikai Bizottság ( PB) végül hosszas, személyeskedő vita után eldöntötte, hogy tűzparancsot ugyan nem adnak ki, de azonnali hatállyal betiltják a tüntetést. Október 23-án a jó ebédhez, pontban délben nem a nóta szólt a Kossuth Rádióból, hanem a Belügyminisztérium, a tüntetés betiltásáról. Most épp nem kellett máshová átülni tüntetni, simán csak tilos volt.

A PB kiküldött tagjai azonban azzal a hírrel tudtak szolgálni a főbb helyszínekről, hogy ezek a pesti srácok ugyan le nem állnak, ráadásul - most figyeljetek! - használhatatlannak találták a hadsereget, és a rendőrséget is, így egyetlen fegyveres szerv maradt meg a pártvezetésnek, mégpedig az ÁVH. 

Újabb politikai bravúr következett, hogy kézben lehessen tartani az ügyet, az összes politikai párt is beugrott a tüntetésre, és délután 14:23- kor a Kossuth Rádióból újabb közlemény hangzott fel: A tüntetés engedélyezett.

Nos, fél háromkor el is indult a menet, a Budapesti Műszaki Egyetem elől, át a Szabadság hídon,  majd a Petőfi szobornál további tüntetők csatlakoztak az eseményekhez. Sinkovits Imre itt elszavalta a Nemzeti dalt, felolvasták a 16 pontot, majd nekivágott a tízezres tömeg (!!!) a Kossuth Lajos utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Nagykörút - Margit híd dicső útvonalának.

Nem kell azt hinni, hogy akkoriban az emberek kikeltek magukból, hogy bénítják a forgalmat a tüntetők, akkoriban ez nem így ment, senki nem fakadt sírva, hogy nehezen jut be a plázába csacsogni a barátaihoz, meg újságot olvasni a fitness terembe. Épp ellenkezőleg. Amerre ment a tömeg, mindenhonnan csatlakoztak az emberek, a délelőtti műszakkal végző dolgozók ugyanúgy, ahogy az idősebbek. Sőt, az ablakokból sem félő szempárok látszottak, meg dühös függönyhúzkodás, hanem üdvrivalgás, és biztató szavak kísérték a végül 100 000 főre duzzadó tömeget, melynek nem volt vezetője. Egy akarat hajtott mindenkit. 

Végül a Bem szobornál állt meg a tömeg, itt Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, melyben szó esett arról, hogy Nagy Imrét tegyék meg újra miniszterelnöknek, legyen Szovjetúniótól független nemzeti politikája az országnak, a gyárakat munkástanácsok vezessék, a mezőgazdaságban álljon le az erőszakos kollektivizáció, legyenek szabad parlamenti választások. Egy lengyel író is szót kapott, és megköszönte a szolidaritást, majd Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot, megkoszorúzták a Bem szobrot a diákok, majd különös dolog történt : a tömegben lévő egyenruhás katonák letépték sapkáikról a vörös csillagot, és a zászlók közepéből az emberek kivágták a szovjet mintájú címert.

A tömeg úgy döntött nem mennek haza, nem vernek be egy krémest a Gerbeaud-ba, töltik el nyugodtan a nap hátralévő részét, hanem irány a Parlament, meghallgatni Nagy Imrét.

Mire a tömeg átért a Kossuth térre, már 2-300 000 fős tömeg gyűlt össze. Pedig valószínűleg a délutános műszaknak nem volt még vége, hiszen, pontosan 18 óra lehetett ekkor, a gyors átöltözés se segített volna.

Ekkor a téren, 18: 30 -kor romantikus vaksötétet biztosítottak a tüntetők számára, vagy azért, hogy intimebb ismeretségek is kialakulhassanak, vagy azért, és ez a valószínűbb, hogy hazamenjenek, de a tömeg nem idegesítette magát, végül is nem olvasni mentek oda, úgyhogy meggyújtott újságok pisla fénye mellett várták Nagy Imre feltűnését. Este 8 -kor Gerő Ernő szavait hallgathatta a Kossuth Rádió hallgatósága, aki a tüntetők minden követelésének ellenállt, saját politikáját pedig helyesnek titulálta, majd antiszemitának, nacionalistának, sovinisztának nevezte ezt a tüntetést. Ő még nyilván nem ismerte a "csőcselék" szót, az majd 50 év múlva jön csak ...

Mobiltelefon híján nem tudhatták, hogy idő közben a Dózsa György úton lévő Sztálin szobor körül nagy tömeg gyűlt össze, bár az is igaz, hogy Sztálin elvtárs csak este 10-kor vesztette el a  fejét.

A sötét téren való várakoztatás hasztalannak bizonyult a tömeggel szemben, úgyhogy a fények felgyúltak újra, majd Nagy Imre is előkerült este 9 óra körül, aki jó politikus lévén ígért egy keveset, majd hazaküldte az embereket.

Azok azonban nem azért mentek oda, hogy hazamenjenek, különben sem volt jobb, de főleg fontosabb programjuk, és akkoriban az ígéretekkel úgy voltak honfitársaink, hogy olyat ők is tudnak, úgyhogy 9 óra után fegyveres harc kezdődött a Rádió körül. Nyilván Gerő beszéde megtette hatását, úgyhogy a Rádió épülete 24-én hajnalra az ostromlók kezére került, hiába küldték a magyar és szovjet csapatokat a védelmére. Sajnos mindkét oldalról szedte áldozatát az immár nyugodtan forradalomnak nevezhető esemény.

Nem csak a Rádió épülete volt csalogató a dühödt tüntetők számára, hanem a Szabad Nép székháza is, ott majd később, 10 óra körül alakult ki harc.

Azért a politikusok sem tétlenkedtek, gyorsan megalakították az MDP KV - t, ami nem koffeinre utal, hanem Katonai Bizottságra.

Gerő a szovjet nagykövettől kér segítséget az éjszaka folyamán, veszélyben a haza ugyebár, hisz a nép lázong, úgyhogy még az éjszaka folyamán szovjet harckocsik vonultak be Budapestre. Nem lehetett kellemes élmény akkoriban a belvárosban élni, de azért bátor honfitársainkat sem kell lebecsülni, hiszen rafináltan megoldották ők a fegyverszerzést, megrohantak számos üzemet, kiegészítő parancsnokságot, és tovább folytatták amit elkezdtek, azaz a hírszerzést, információ áramlást elősegítendőn a telefonközpontokat, nyomdákat is megtámadták.

A harcok tovább folytatódtak, de cikkem csak idáig tart, hiszen 1956. Október 23-án erről emlékezünk meg. Minden egyes hős magyarért, aki kiállt a saját emberi jogaiért, és nem csak a sajátjáért, hanem a szomszédjáért, az utókorért, még Érted is, kedves Olvasóm.

 Bátrak voltak, és nagy árat fizettek ezért a bátorságért, de azt hiszem a nagy dolgoknak mindig nagy ára van. 

Kommentálás nélkül viszont mutatok pár képet, 50 évvel későbbről, 2006- ból. Beszédesek a képek, véleményt én nem akarok irányítani, nekem meg van a magamé, de bízom benne, hogy vannak még az országban bátor magyar emberek!

Figyeltem csak a szemeket,
Ahogy a szél könnygázt hozott.
Ahogy a béke, no meg a szeretet,
Lassan haraggá változott.

Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson,
Úgy árult el engem is a saját szülővárosom.
Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett,
S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet.

De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék,
Lettem tisztes honpolgárból koszos csőcselék.

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák.
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.

A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki,
S nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki.
Attól lehetsz ember majd, hogy mi az amit megteszel,
Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák.
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.

Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett,
S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet.
Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az amit megteszel,
Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.

A kígyóbűvölők a viperát szorongatják,
A nagymamát lovakkal tapossák.
Adjon Isten!
A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá,
A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.