November 1. a keresztény kultúrkörben a Mindenszentek ünnepe. Ilyenkor az üdvözült lelkekért gyújtanak gyertyát, s emlékeznek meg róluk.
November 2. a Halottak napja, amit először 998-ban ünnepelt a katolikus egyház, Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezésére, aki ezt a napot arra szánta, hogy minden holt lélekre megemlékezzenek. Ezen a két napon a keresztények a 14. századtól hivatalosan is elmondták a halottakért a liturgiákat, a Halottak olvasóját, mely öt tizedből álló imádság, és Jézus öt sebére utal. Az ilyenkor tartott gyászmisék a halottakért való közben járást jelenti, hogy lelkük feloldozást nyerhessen, és feltámadhasson, elnyerjék az örök életet. A protestánsok Október 31-én, a reformáció emléknapján mentek ki a temetőbe gyertyát gyújtani a halottakért.
Ez a keresztény szokás csak fokozatosan épült be a nem keresztény emberek ünnepei közé, viszont elterjedése után különböző szokások léptek életbe.
Vannak olyan magyar helységek, ahol ilyenkor ételt osztanak a szegények közt, harangoztatnak a család halottaiért, a régi világban ezen a napon (Mindenszentek napján) fogadtak fel új cselédet, és ilyenkor választottak bírót. A bukovinai magyarok ételt is tesznek a halottak sírjára. Sokan úgy tartották, hogy ezen az éjjelen a halottak visszatérnek otthonaikba, ezért minden helységben gyertyát gyújtottak, hogy a halott ne tévedjen el, az asztalnál nekik is kitettek egy terítéknyi ételt, hogy a halott, ha szeretne, ezen az éjjelen újra együtt ülhessen az asztalnál szerettei között.
Ez a hagyomány nem keresztényi eredetű, sokkal ősibb, mélyebb hiedelem az alapja.
A pogány vallás szerint Samhain, vagy Halloween éjjelén, október 31-én éjjel a világok közti fátyol elvékonyodik. Ilyenkor a két világ - az élő és a holt - átjárhatóvá válik, s ez remek idő a jövendöléshez, hisz a holtak ilyenkor beszélnek hozzánk, s ha kellő alázattal, örömmel fogadjuk őket, tanácsokkal szolgálnak. A pogányok szerint ez az ünnep az elmúlás, és újjászületés ünnepe, míg az Isten vezeti a Vad Hajszát, azaz a holt tündérek vágtáját az éjben, hogy megérkezve a Holtak Birodalmába fogadhassa a holt lelkeket, melyeket az élők elengedtek, addig az Istennő, öreg korba lép, azaz az életerő megkezdi hanyatlását a földi világban. Ilyenkor felkészülünk a télre, a tetszhalálra, de csak azért, hogy majd tavasszal újult erőre kapva kiteljesedhessék az Élet. Ilyenkor a régi világban leölték a parasztok az állataik egy részét, így vér is társul az ünnepkörhöz, de ez nem csak ijesztő, hanem megnyugtató is egyben, hisz azzal, hogy a jószág egy része elpusztul, több élelem marad a többinek, s a fagyos télben az embernek is jut élelem. Ez a hipermarketek világában már nem igazán állja meg a helyét, de nagyon sokáig komoly hagyománya volt a tél elejei gazdálkodásban.
A legtöbb pogány vidéken ilyenkor tánccal, mulatsággal töltik az estét, hiszen az elhunytak szellemei nem kesergésre kíváncsiak, hanem ugyanolyan érdeklődők, kedvesek, mint életükben voltak, s elvárják, hogy élő rokonaik ugyanúgy kedélyesen várják őket ezen az éjjelen, mintha csak fizikai valójukban toppantak volna közéjük.
Mindegy miben hiszünk, ha a hit megvan, akkor Október 31-től November 2-ig a halottainkkal törődünk, és egyszerre búcsúzunk, és üdvözlünk. Mindegy, hogy csendes megemlékezéssel töltjük ezt, vagy templomba, temetőbe járva dogmatikus rendszerben, fegyelmezetten, esetleg féktelen mulatsággal üljük meg az ünnepet, a lényeg akkor is az, hogy a halottainkat elengedjük ezekben a napokban, és a számunkra szimpatikus isteneket megkérjük, hogy fogadják be őket az ő világukba, nyugodjanak békén, aktuális létformájukban várják ki azt, hogy újra együtt lehessünk, hiszen hamarosan mi is követjük őket, bárhol legyenek is.
Tartsuk tiszteletben egymás hitét, s ilyenkor ne az élőkkel vitázzunk, ki hogy éli meg ezeket a napokat, hanem békés, magunkba fordulás, meditálás, emlékezés jellemezze napjainkat.
Vagy épp semmi, az is megoldás.
Sajnálattal tapasztalom, hogy akárcsak a Valentin-nap, a Halloween is nagy port kavaró ünnep kicsiny hazánkban. Leginkább az ismeretek hiánya okozza ezt, minden résztvevő részéről.
A fogyasztói szemléletmód áldatlan hatása ugyanis elvette az emberektől a legfontosabbat, a hitet.
Pedig ezt az ünnepkört hit nélkül olyan megélni, mint víz nélkül úszni.
Szép, kedves dolog gyertyát gyújtani , de ha valaki nem érzi át, hogy a láng ilyenkor azért ég, hogy az éltető és pusztító tűz egyszerre fejtse ki szellemi hatását, akkor konkrétan csak hangulatvilágítássá silányul az, aminek teljes szívünkből kéne jönnie.
Jópofa dolog partykra járni, de ha nem tudjuk, hogy miért is vigadunk, akkor ezek a napok egyszerű bulik csupán. A Halloween nem szimpla farsang, annak is meg van a maga ideje, sőt, annak is komoly spirituális, vallási értelme, szándéka van.
Amíg csak azért faragunk töklámpást, mert a szomszéd is, addig bizony ezek az ünnepek jó sok pénzünkbe, fölösleges kacatok beszerzésébe kerülnek, pedig a pénznek semmi köze ehhez az ünnepkörhöz.
Tégy bárhogy, higgy bárhogy, a lényeg, érezd jól magad a bőrödben, tégy belátásod szerint, de engedd el az elmenőt, és üdvözöld az érkezőt! Legyen hited szerint!
És égjen a fény azokért is, akiket sose láttam, de ők értem is éltek, cselekedtek.
Wass Albert: Gyertyaláng
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek, és síró anyák ...
Emlékszobor ... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.
Sok régi ház hiába várja őket,
S fehér csöndjével sok fehér falu ...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.
Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát ...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték, s most őrzik tovább.
Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt ...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt ...
Holtak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang ...
a Tátráról felel reá egy másik ...
zeng-bong az éj ... galang ... galang ... galang ...
ezer kicsi harang ...
Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.
Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya ...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.
Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?
Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek ...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?
Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák ...
Aztán gránátok zúgták a zenét ...
aztán gránátok hozták a halált ...
Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha ...
Doberdő várta.Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.
Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen ...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.
Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.
S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!
Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon ...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?
Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!
Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra ...!
Magyarország ... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba ...
Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.
Te már tudod sors verte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.
Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem : halott katona.
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ ...
Ennyi sírra, hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.
Határon túl kéne virágért menni ...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.
/ " Ne sírj, úgy is mindegy, a lovacska elszaladt, felhők között a nap, felhők között a nap.
Kék és narancssárga színekbe öltözött,
Most már senki se bánthat, most már semmi se fájhat!
Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz, örökre megtalálhat, vagy örökre elveszíthet."/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése