Esztikét szeretni kell! Mit szeretni? Imádni! Kreatív, okos, jó szövege van, jó humora, jól főz, sokat, és még többet gondolkodik, és időnként nagyon szerencsétlen.
Jó volt olvasni ezt a könyvet, s bár én elég hosszan olvastam, mert minden mással foglalkoztam közben, azért egyszer sem ment ki Eszterke a fejemből, szívemből, ott volt, és várta, hogy figyeljek rá.
Nem mondom, hogy szakavatott vagyok szingli irodalomban, de szubjektív véleményem az, hogy ez az egyik legjobb a maga nemében. El is árulom, hogy miért.
Mert Esztike nem fekszik össze mindenkivel, csak hogy ne legyen egyedül, sőt, kifejezetten jól érzi magát - már amikor - egyedül. Társra vágyik, nem valakire, akit etethet, itathat és panaszkodhat róla. Ír, olvas, rajzol, fest, költ, kifejezi magát, néha ugyan erősen vonzódik a sparos nejlon zacskókhoz, de hamar elveti ezt a depresszív öngyilkossági ötletet, legalábbis hamarabb, minthogy megtenné. Néha pizsiben bóklászik napokig, de mikor kiöltözik sincs az az érzése az embernek, hogy ezt bizony Coco Chanel használja ingyen reklámnak. Nem beképzelt, csak ismeri magát, értékeit, látja hiányosságait is. Nem antiszociálisabb egy átlag intelligens embernél, aki nem viseli el az emberi hülyeség áldatlan hatásait. Nem lebeg ommogva a boldogság virágos rétén,de igyekszik magában megőrizni a derűt. Női allűröktől teljesen mentes, nem nyafog, nem toporzékol ha letört a körme, és nem is ájuldozik csak úgy, bármire, vagy bárkire, viszont maximálisan gyermeteg, bohókás, önérzetes igazi Nő. Néha ugyan felönt a garatra, de akkor sem válik állattá, normál viszonya van a piás üvegekkel - feltéve ha a bútorok szaglászását normálisnak bélyegezzük ilyen állapotban.
Imádtam például a barátait is, különcök, de nagyon kedves emberek. Ahogy a családjáról ír, az néhol megrendítő, elgondolkodtató, de talán csak azért, mert ezek a részek sokkal szomorkásabbak, elesettebbek a többi résznél. Imádtam, ahogy teljesen természetesen adja elő olyan magvas társadalom kritikáját, amit a sznobok csak nagyon különleges szakszavakkal adnak elő, a többi embert meg egyáltalán nem is szokta érdekelni. Itt mégis egyszerűen, józan paraszti ésszel voltak leírva.
Eszter ilyen, és az átlag szingli irodalomban szereplők nagyon különböznek tőle. Olyannyira, hogy talán éppen ezért nem kedvelik sokan ezt a könyvet azon kevesek közül, akik olvasták már. Pedig színtiszta laza szellemi élmény olvasni Eszter gondolatait, az ember szinte ujjong, hogy na végre, leáldozott a buta, kompromisszumhajhász nőcskék csillaga. Nincs egyetlen koktél sem benne, cukimukiság, rózsaszín vattacukrok, tűsarkú, bokagyilkos cipellőcskék. Egyszerűség van, ami nagyszerű.
Nagyon örültem annak, ahogy befejeződött a könyv, és szívem szerint kiszedtem volna a lapok közül, és megöleltem volna így: "Ez az kislány, neked sikerült!" .
Egyetlen picuri gondom van csak a könyvvel: az, hogy ezt Bach Szilvia írta, akin én gyermekként fél hülyére röhögtem magam, és sajnos így is maradtam azóta is. Nagyobb poénokat vártam volna tőle, hiszen kabaréi emlékei bennem élnek még, és ez a munkája nem adta vissza ezt az arcát. Mást mutatott most. A nőiesebbet, ami azért nem vesztett természetességéből, lazaságából, csak nem olyan frenetikus.
De ez nem nagy hiba, csak engem tanított arra, hogy pozitív irányba se könyveljek el valakit, hiszen sok oldala van mindenkinek.
Akinek van türelme ahhoz, hogy megismerje hogy érez, gondolkodik egy okos, talpraesett, útkereső nő, az mindenképp olvassa, nem fog csalódni benne!
Jeles nap ám a mai, ha másért nem, hát azért, mert ma EGY HÓNAPOS a blogom. Bizony, szeptember 24-én, ráérős időmben létrehoztam ezt az oldalt! Ugye milyen jól tettem? :)
Ez alatt az egy hónap alatt 3 részletet mutattam Nektek az ANDIDEPRESSZÁNS című önéletrajzi ihletésű irományomból, melynek hatására volt aki megsértődött, volt aki megdöbbent, volt olyan, aki méregbe jött, mert vége lett egy résznek, és olvasta volna tovább, valamint van, aki retteg mit merek leírni. Kétség senkibe ne merüljön fel, mindent le merek írni, én már csak ilyen vagyok, mottóm:
"Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni soha ne féljen!"
Aki tudja honnan idéztem most, az jó zenéket hallgat! ;)
Több, mint 1200 oldal letöltés volt, ez ugye azt jelenti ennyiszer néztetek ide, engem nem számol a rendszer, úgyhogy nekem nagy öröm a számláló növekedése. 4 követőm van, illetve egy tag Bloglovin' -on követi a bejegyzéseket. Üdv Nekik :*
Azért attól függetlenül, hogy ez az én online játszóterem, szeretném, ha aktívan Ti is részt vennétek benne, hiszen játszani csak közösen jó, bár egyénileg se kutya, de azért én mégis közösségi lény/lány vagyok, úgyhogy tessék szépen aktívkodni! Hozzászólni a bejegyzésekhez - minden bejegyzés alatt megtalálható, névtelenül is lehet írni, ha úgy szimpatikusabb, nem moderálok, azonnal megjelenik a hozzászólás, de nyilván ha megadtam a bizalmat, visszaélni ezzel csúnya dolog lenne, úgyhogy csak kulturáltan ;) - , megnyomni azt a követem gombot - az oldal jobb oldalán három lehetőség közül is választhattok -. Lehetőleg a mail-es megoldást ne válasszátok, arról ugyanis nekem nincs információm. Tudjátok plusszolni is a bejegyzéseket, hála a google+ szolgáltatásnak, ha ebben még nem vagytok képben, ez olyan, mint a Facebook like gombja.
Apropó Facebook, annak is örülök ám, ha az ismerőseim nem a Facebookon diskurálnak az itteni dolgokról, hanem itt, helyben. Ez nem egy zárt körű rendezvény, tessék itt csacsogni :)
Motivációm még mindig érvényes, amire nem sokan ugrottak eddig, vagy mert mobilról olvasgatnak, és nem vették észre jobb oldalt a felhívást, vagy mert szégyellősek, esetleg nem szeretnének könyvet nyerni, minden esetre, ha a blog eléri az 50 fős feliratkozó számot, kisorsolok egy, szerintem jó könyvet, és annyira jó fej vagyok, hogy választási lehetőséget is adok:
Vannak a polcomon még olyan kötetek, amiket szívesen a köz kezére játszok, úgyhogy bátran lehet feliratkozásra buzdítani a szomszédot, nagyit, kutyát, macskát, bárkit, ötvenesével haladunk előre, és remélem nem 2015-ben sorsolom ki az elsőt :P
Lehet ám javaslatokat is tenni, hogy miről szeretnétek olvasni. Divatról, sorozatokról, különböző tehetségkutatókról nem fogtok tőlem soha, úgyhogy ilyen témában ne is gondolkodjatok, de ezeket, és még néhány nálam tányérszélére kitolt témát leszámítva szívesen veszem a frappáns ötleteket.
Na, most, hogy kiosztottam a tennivalókat, azért szeretném megköszönni annak az 1200+ embernek az érdeklődését, akik sokkolták magukat eddig a stílusommal, kemény meló, tudom, de érdemes, higgyétek el :)
A legszebb, mikor a statisztikában azt látom, hogy kattingatnak Oroszországból, Ukrajnából, Romániából, Egyesült Királyságból, az USA - ból, Ausztriából, Németországból, Szerbiából, sőt, volt két francia is :)
Baba világuralomra tör :D Na jó, nem ...
De!
Szóval tenkjúevribádi, jó olvasást kívánok Nektek, és remélem a jövőben is kellemes élményt nyújt számotokra ez az oldal :)
Történt egyszer, 1956 Október 20- án, hogy a Szegedi Egyetem diákjai pontokba szedték követeléseiket. Mindig így szokott kezdődni, előbb jönnek a pontok, aztán jönnek a nagygyűlések. Most sem volt másképp, Október 22-én ennek hatására a Budapesti Műszaki Egyetem hallgatói gyűlést tartottak. Ezek a tanult, bátor, szabadság vágyó magyar fiatalok megegyeztek abban, hogy másnap délután háromkor, lengyel néppel szimpatizáló tüntetést szerveznek. A Bem szobornál szándékoztak gyülekezni, és a Magyar Rádióban be szerették volna mondatni a diákok által előzőleg összeírt 16 pontos követelést. Ezt azonban megtagadta tőlük a rádió vezetősége - ez is így szokott lenni ...
Lássuk mi volt az a 16 pont, nagyon tanulságos, névcserékkel ma is érvényes!
Vonják ki a szovjet csapatokat! (Ezt kiáltozták hozzá:"Ruszkik haza!")
Új, alulról kiinduló választások legyenek az MDP-ben (Magyar Dolgozók Pártja)! Válasszanak új KV-t (Központi Vezetőséget), hívják össze a pártkongresszust!
Nagy Imre alakítson kormányt, a sztálinista-rákosista bűnösöket váltsák le!
Nyilvános tárgyalást Farkas Mihály és társai ügyében! Vonják felelősségre Rákosit!
Általános, egyenlő, titkos választásokat, több pártot, új nemzetgyűlést, sztrájkjogot!
Vizsgálják fölül a magyar–szovjet, illetve a magyar-jugoszláv kapcsolatokat a kölcsönös be nem avatkozás jegyében!
Szakemberek bevonásával szervezzék át a gazdasági életet, a hazai adottságok és a nép létérdekei alapján!
Hozzák nyilvánosságra a külkereskedelmi szerződéseket (a magyar közvélemény nem tud semmiről), a jóvátétel tényleges adatait, adjanak tájékoztatást a magyar uránról! (az 1947. április 10-ei párizsi békében foglalt jóvátétel tízszeresét rabolták el!)
Vegyék teljes revízió alá az ipari normákat, vizsgálják ki a bérköveteléseket, állapítsák meg a munkás létminimumot!
Fektessék új alapokra a beszolgáltatás rendszerét, az egyénileg vállalkozók kapjanak a TSZCS-kkel egyenrangú támogatást!
Független bíróság vizsgálja felül az összes politikai gazdasági pert, bocsássák szabadon az ártatlanul elítélteket, szállítsák haza a SZU-ba (Szovjetunió) hurcolt foglyokat!
Teljes vélemény- és szólásszabadságot, szabad rádiót, MEFESZ újságot! Ismerhesse meg mindenki saját káderadatát!
Távolítsák el a Sztálin-szobrot! Helyére 1848–49-es emlékmű kerüljön!
Új, nemzeti jellegű címert! A katonáknak új, a magyar hagyományoknak megfelelő egyenruhát! Március 15. legyen nemzeti ünnep, október 6. nemzeti gyászünnep és tanítási szünet!
Szolidaritást a lengyel néppel!
Október 27-én üljön össze egy országos diákkonferencia, ahol megvitatják a követeléseket!
Október 23-a délelőttje mozgalmas volt, a tüntetést bemondta a Magyar Rádió, szolidabb verzióban ugyan, de a 16 pontot leközölte a Szabad Nép című folyóirat. A diákok az összes pesti felsőoktatási intézetben szétosztották a 16 pontos követelés röpiratát, ennek következtében szép számú ifjúsági szervezet csatlakozott a délutáni tüntetéshez.
Az akkori Petőfi Kör sem maradhatott tétlen, olyannyira nem, hogy át is vállalták a szervezést, sőt, még Kádár Jánost is megkérték beszéljen majd a tüntetésen. Ő erre nemet mondott.
Közben a Nagy Imre körül csoportosult politikai vezetés, akárcsak a mai helyzetben, nem tudta eldönteni, hogy nyilvánosan egyet értsen -e a lengyel szimpatizálással, vagy ellenezze azt. Minden esetre Nagy Imre bőszen ellenezte a tüntetés támogatását.
Még délelőtt, Gerő Ernő boldogan rohant pártszékházába elújságolni a Jugoszláv békekötés hírét, ám a közben alakuló helyzetről erősen ellenforradalmi gondolatok ébredtek benne, és pártjában. A Politikai Bizottság ( PB) végül hosszas, személyeskedő vita után eldöntötte, hogy tűzparancsot ugyan nem adnak ki, de azonnali hatállyal betiltják a tüntetést. Október 23-án a jó ebédhez, pontban délben nem a nóta szólt a Kossuth Rádióból, hanem a Belügyminisztérium, a tüntetés betiltásáról. Most épp nem kellett máshová átülni tüntetni, simán csak tilos volt.
A PB kiküldött tagjai azonban azzal a hírrel tudtak szolgálni a főbb helyszínekről, hogy ezek a pesti srácok ugyan le nem állnak, ráadásul - most figyeljetek! - használhatatlannak találták a hadsereget, és a rendőrséget is, így egyetlen fegyveres szerv maradt meg a pártvezetésnek, mégpedig az ÁVH.
Újabb politikai bravúr következett, hogy kézben lehessen tartani az ügyet, az összes politikai párt is beugrott a tüntetésre, és délután 14:23- kor a Kossuth Rádióból újabb közlemény hangzott fel: A tüntetés engedélyezett.
Nos, fél háromkor el is indult a menet, a Budapesti Műszaki Egyetem elől, át a Szabadság hídon, majd a Petőfi szobornál további tüntetők csatlakoztak az eseményekhez. Sinkovits Imre itt elszavalta a Nemzeti dalt, felolvasták a 16 pontot, majd nekivágott a tízezres tömeg (!!!) a Kossuth Lajos utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Nagykörút - Margit híd dicső útvonalának.
Nem kell azt hinni, hogy akkoriban az emberek kikeltek magukból, hogy bénítják a forgalmat a tüntetők, akkoriban ez nem így ment, senki nem fakadt sírva, hogy nehezen jut be a plázába csacsogni a barátaihoz, meg újságot olvasni a fitness terembe. Épp ellenkezőleg. Amerre ment a tömeg, mindenhonnan csatlakoztak az emberek, a délelőtti műszakkal végző dolgozók ugyanúgy, ahogy az idősebbek. Sőt, az ablakokból sem félő szempárok látszottak, meg dühös függönyhúzkodás, hanem üdvrivalgás, és biztató szavak kísérték a végül 100 000 főre duzzadó tömeget, melynek nem volt vezetője. Egy akarat hajtott mindenkit.
Végül a Bem szobornál állt meg a tömeg, itt Veres Péter felolvasta az írók kiáltványát, melyben szó esett arról, hogy Nagy Imrét tegyék meg újra miniszterelnöknek, legyen Szovjetúniótól független nemzeti politikája az országnak, a gyárakat munkástanácsok vezessék, a mezőgazdaságban álljon le az erőszakos kollektivizáció, legyenek szabad parlamenti választások. Egy lengyel író is szót kapott, és megköszönte a szolidaritást, majd Sinkovits Imre elszavalta a Szózatot, megkoszorúzták a Bem szobrot a diákok, majd különös dolog történt : a tömegben lévő egyenruhás katonák letépték sapkáikról a vörös csillagot, és a zászlók közepéből az emberek kivágták a szovjet mintájú címert.
A tömeg úgy döntött nem mennek haza, nem vernek be egy krémest a Gerbeaud-ba, töltik el nyugodtan a nap hátralévő részét, hanem irány a Parlament, meghallgatni Nagy Imrét.
Mire a tömeg átért a Kossuth térre, már 2-300 000 fős tömeg gyűlt össze. Pedig valószínűleg a délutános műszaknak nem volt még vége, hiszen, pontosan 18 óra lehetett ekkor, a gyors átöltözés se segített volna.
Ekkor a téren, 18: 30 -kor romantikus vaksötétet biztosítottak a tüntetők számára, vagy azért, hogy intimebb ismeretségek is kialakulhassanak, vagy azért, és ez a valószínűbb, hogy hazamenjenek, de a tömeg nem idegesítette magát, végül is nem olvasni mentek oda, úgyhogy meggyújtott újságok pisla fénye mellett várták Nagy Imre feltűnését. Este 8 -kor Gerő Ernő szavait hallgathatta a Kossuth Rádió hallgatósága, aki a tüntetők minden követelésének ellenállt, saját politikáját pedig helyesnek titulálta, majd antiszemitának, nacionalistának, sovinisztának nevezte ezt a tüntetést. Ő még nyilván nem ismerte a "csőcselék" szót, az majd 50 év múlva jön csak ...
Mobiltelefon híján nem tudhatták, hogy idő közben a Dózsa György úton lévő Sztálin szobor körül nagy tömeg gyűlt össze, bár az is igaz, hogy Sztálin elvtárs csak este 10-kor vesztette el a fejét.
A sötét téren való várakoztatás hasztalannak bizonyult a tömeggel szemben, úgyhogy a fények felgyúltak újra, majd Nagy Imre is előkerült este 9 óra körül, aki jó politikus lévén ígért egy keveset, majd hazaküldte az embereket.
Azok azonban nem azért mentek oda, hogy hazamenjenek, különben sem volt jobb, de főleg fontosabb programjuk, és akkoriban az ígéretekkel úgy voltak honfitársaink, hogy olyat ők is tudnak, úgyhogy 9 óra után fegyveres harc kezdődött a Rádió körül. Nyilván Gerő beszéde megtette hatását, úgyhogy a Rádió épülete 24-én hajnalra az ostromlók kezére került, hiába küldték a magyar és szovjet csapatokat a védelmére. Sajnos mindkét oldalról szedte áldozatát az immár nyugodtan forradalomnak nevezhető esemény.
Nem csak a Rádió épülete volt csalogató a dühödt tüntetők számára, hanem a Szabad Nép székháza is, ott majd később, 10 óra körül alakult ki harc.
Azért a politikusok sem tétlenkedtek, gyorsan megalakították az MDP KV - t, ami nem koffeinre utal, hanem Katonai Bizottságra.
Gerő a szovjet nagykövettől kér segítséget az éjszaka folyamán, veszélyben a haza ugyebár, hisz a nép lázong, úgyhogy még az éjszaka folyamán szovjet harckocsik vonultak be Budapestre. Nem lehetett kellemes élmény akkoriban a belvárosban élni, de azért bátor honfitársainkat sem kell lebecsülni, hiszen rafináltan megoldották ők a fegyverszerzést, megrohantak számos üzemet, kiegészítő parancsnokságot, és tovább folytatták amit elkezdtek, azaz a hírszerzést, információ áramlást elősegítendőn a telefonközpontokat, nyomdákat is megtámadták.
A harcok tovább folytatódtak, de cikkem csak idáig tart, hiszen 1956. Október 23-án erről emlékezünk meg. Minden egyes hős magyarért, aki kiállt a saját emberi jogaiért, és nem csak a sajátjáért, hanem a szomszédjáért, az utókorért, még Érted is, kedves Olvasóm.
Bátrak voltak, és nagy árat fizettek ezért a bátorságért, de azt hiszem a nagy dolgoknak mindig nagy ára van.
Kommentálás nélkül viszont mutatok pár képet, 50 évvel későbbről, 2006- ból. Beszédesek a képek, véleményt én nem akarok irányítani, nekem meg van a magamé, de bízom benne, hogy vannak még az országban bátor magyar emberek!
Figyeltem csak a szemeket, Ahogy a szél könnygázt hozott. Ahogy a béke, no meg a szeretet, Lassan haraggá változott.
Mint a megvetett áruló, ki az ellenséghez oson, Úgy árult el engem is a saját szülővárosom. Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett, S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet.
De pont olyan törvényszerű, ahogy a fű zöld, az ég meg kék, Lettem tisztes honpolgárból koszos csőcselék.
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, A nagymamát lovakkal tapossák. Adjon Isten! A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá, A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.
A hazugság akkor is hazugság, ha soha nem derül ki, S nem úgy lesz gazember valaki, hogy azzá nevezzük ki. Attól lehetsz ember majd, hogy mi az amit megteszel, Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, A nagymamát lovakkal tapossák. Adjon Isten! A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá, A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.
Hittem, hogy az igazság bizony mindenek felett, S azért, hogy ez így legyen az ember bármit megtehet. Attól lehetsz valaki majd, hogy mi az amit megteszel, Emlékre vagy érdemes, vagy a múlt ködébe veszel.
A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, A nagymamát lovakkal tapossák. Adjon Isten! A védtelen csőcselékre a múlt így köszön rá, A költők meg a kékítőt oldják az ágyúvízben.
Tartalom: „…nem arról van szó, hogy sokat kell gondolkodni, hanem arról, hogy nagyon kell szeretni…” – Avilai Nagy Szent Teréz
Csányi Vilmos regénye játékos szeretettel állítja elénk a XVI. századi Spanyolország egyik legkarizmatikusabb alakjának példás életét. Egyfelől hagyja szabadon beszélni Terézt, aki kora vallásháborúi és eretneküldözései miatt nem engedhette meg magának, hogy műveiben egyértelműen kifejthesse újító gondolatait és mélyen emberi kétségeit. Másfelől a vallomást közreadó Könyv képében kommentálja is a szent megkapóan őszinte monológját. Egy nő élete, aki ha komolyan vette volna Szent Pál intelmét az asszonyok alacsonyabb rendűségéről, sosem taníthatott vagy prédikálhatott volna, és Istent sem gondolhatta volna el a maga bájosan esendő módján. Egy nő élete, akinek lépten-nyomon akadályoztatott munkája végül az egyház újbóli felemelkedéséhez vezetett az ellenreformáció idején. Akit végül, négyszáz évvel később VI. Pál pápa első nőként az egyháztanítók sorába emelt. Egy nő, aki egyszerre volt törékeny hívő, látnok, ügyes politikus és ellenállhatatlan gyönyörűség.
„Érzékeny orrom van és utálom az izzadt test szagát, nem hiszem, hogy az Úr csak a bűzlő ájtatosokat szereti. Azonkívül valamennyire ápolom is a testem, mindig veszek kicsi fiola réti virág olajat, főleg rózsa van benne meg levendula, és abból esténként néhány cseppet magamra kenek. Azt gondolom, ha az ember igyekszik belső állapotát az Úr figyelmébe ajánlani és tőle telhetően minél tökéletesebbre igazítani, akkor nem ildomos azt pállott, visszataszító foglalatban tárni elé. Kis árváim pedig büdösek, mint a görény, mert nem mosdanak.”
Saját értékelés:
Ez bizony egy fantasztikus könyv, egy fantasztikus Nőről.
A kötet két részre osztott, egyik részében Teréz gondolatait olvashatjuk, másikban pedig a Könyv beszél hozzánk, ami elmeséli Teréz korát, és időnként magát Terézt is kibeszéli kicsit. Csányit dicséri, hogy ez a fajta narrálás cseppet sem zavarja meg az olvasást, sőt, csak felcsigázza az embert.
Én alapból nagyon szeretek életrajzokat, esetleg életrajzi ihletésű könyveket olvasni, valamint történelmi regényeket bújni. Valahogy a valóság mindig jobban érdekelt a fikcióknál, lehet pont azért, mert a saját fantáziám elég színes ahhoz, hogy a máséra már nincs, vagy korlátozottan van türelmem, miközben annyi mindent nem ismerek még a világból.
Hát ez a könyv is ilyen. Elolvastam, és még számos más írást is ingerem lett elolvasni. Példának okáért Avilai Szent Teréz munkáit.
Nagyon tetszettek a teológiai részek a könyvben, ahogy más, teológiát tanult elöljárójával beszélgetett Teréz. Pedro Ibanez kimondottan felkeltette az érdeklődésemet, aki úgy vélte, hogy Isten nem rendelkezik semmilyen személyiséggel, se nem kegyes, se nem bosszúálló. Isten olyan, amilyennek az ember látni akarja, márpedig azt a saját egyéni tapasztalásunk diktálja, hogy milyen kis istenképpel rendelkezünk.
Mint minden kereszténységgel foglalkozó témánál, itt is előkerült a szexuális aberráció, a papok rendre molesztálják hol a saját növendékeiket, hol a kolostorokban férjhez menetelükre váró ifjú lánykákat, konkrétan bárkit, mikor ki járt arra...
Ettől a könyvtől sem változott meg a keresztény egyházról alkotott cseppet sem hízelgő véleményem, bár én innen tudtam meg, hogy 2000-ben II. János Pál pápa nyilvánosan bocsánatot kért a keresztény egyház által elkövetett ember ellenes bűnökért : inkvizíció, kereszteshadjáratok, pedofil papok, stb, stb ... Hát, Isten gondolom majd megbocsát, ez a már elvégzett pusztításokon azért olyan sokat nem dob, de értékelendő a gesztus!
A könyv több helyen nagyon laza szöveggel íródik, és igazából az egész kötet nagyon könnyen érthető, bevallom épp ettől szimpatikus nekem Csányi. Úgy gondolom amikor emelkedett hangulatban és latin szavakkal dobálózik valaki ugyanerről a témáról, akkor még egy okos ember is hamar ásítani kezd, és van egy olyan sanda gyanúm is, hogy aki túl sok idegen szót használ filozofálgatásai közepette, az leginkább csak papagájként harsogja az általa megismert bölcselkedők szavait. Hát Csányiról ez nem elmondható, hiszen ő "konyhanyelven" tárja elénk a helyenként nagyon is komoly teológiai nézeteket.
Szimpatikus továbbá az a kellemes humor is a kötetben, ami végig megy az első laptól az utolsóig. Ahogy Teréz gondolatait megismerhetjük például arról, hogy már 1500 körül is ciki volt ha az ember teleszarta a budit, és az ülőkét onnantól csak saját felelősségre lehetett használni... vagy ahogy jellemzi az általa megismert férfiakat. Nem teketóriázik, amit gondolhat egy nő felizgult állapotban, azt Csányi leírja.
Teréz alakja is nagyon szimpatikus számomra, mint minden okos, és egyben szép nő alakja is. Valahogy imádom, mikor a természet nem köt kompromisszumot, hanem minden egyben van. Épp attól, hogy Teréz szép, és okos volt, korának nagy tudós férfiait szinte sokkolta, roppant sok ellenzője volt, de nem csak külseje és esze volt magasan kvalifikált, hanem lelkiereje is, így igen könnyen kibabrált az őt sarokba szorítani kívánók garmadájával.
Ez kimondottan tetszik benne, hogy céltudatos, határozott és rendíthetetlen. És csak és kizárólag ennek köszönhette, hogy nem került az inkvizítorok keze közé, megúszta csupán pár éves házőrizettel . Van mit tanulni tőle, a mai napig bármelyik nő számára, úgyhogy hölgyeim, könyvre fel, jegyzet füzeteket élesíteni, tanulni, tanulni, tanulni. Teréz ugyanis korát megelőzte, nem mondhatnám feministának, mert a férfiakat, akik arra érdemesek voltak igenis csodálta, de nem hagyta magát leinteni pusztán azért, mert ő nő. Pedig a keresztények szeretik ha a nő csöndes, ami szintén álszent, hiszen ez a korai zsidó hatás maradványa csupán, de a mai napig nem látott senki női pápát, és nem is fog. Köszönhetjük ezt Szent Pál apostolnak. Rendes manusz... Viszont Avilai Szent Teréz 1967 óta az első női egyháztanító, csupán 400 év telt el halála után, hogy így is elismerjék munkásságát.
A zsidóság vs. kereszténység itt is előjön, hiszen Teréz converzó volt, azaz kikeresztelkedett zsidó. Nincs ezen mit csodálkozni, Izrael népének a XVI. században sem volt könnyű az élet, a kötet megdöbbentően ír arról, hogy miken mentek keresztül már akkor is a zsidók.
Éppen attól, hogy Teréz se nem keresztény, se nem zsidó, és saját maga választotta azt az utat, amit bejárt, ez a nő nagyon tiszteletre méltó. Nem mondanám, hogy a keresztények azért avatták szentté, mert annyira el voltak telve tőle, én inkább úgy gondolom, hogy ő azért válhatott azzá, mert végre meghalt, így nem okozott több gondot teológiai fejtegetésével, akaratos személyiségével.
Én örülök, hogy megismerhettem életét, és ezt a könyvet mindenkinek ajánlom, aki szeret elmélkedni, mert csak nekik való ez a kötet. Aki nem meditált soha, az nem érti ezt miért lehet, és miért kell fejleszteni. Az nem tudhatja, hogy az ember míg elmélyül, kétségek gyötrik, hogy ő most bolond, vagy minden rendben vele, miért azok a vizualizációk jelennek meg amik? És ezek honnan jönnek? Az agy játéka csupán, vagy valami más? Teréz ezeken a kérdéseken kiindulva dolgozta ki a sarutlan karmelita rendet, és alapított számos kolostort, ahol az erre elhivatottságot érzők a világtól elvonultan, szigorú szabályok közt mélyíthették el kapcsolatukat belső istenükkel.
Teréz egy igazán eredetien gondolkodó, csodálatos nő volt, s rózsa és levendula illata, azaz a Tökéletesség illata kiérződik e kötet sorai közül!
Mivel nem szeretem a focit, nem is elemezném a tegnapi mérkőzést, vannak erre megfelelő cikkek, amiket olyan emberek írtak, akik szeretik a focit és még értenek is hozzá. Javasolnám, hogy cikk írás helyett bátran álljanak be a Nemzeti Tizenegybe, valószínűleg jobb meccsekkel örvendeztetnének meg minket.
/ A szégyenteljes Nemzeti Tizenegy /
A tegnapi napon újabb vidám perceket okoztunk a minket figyelő külföldi futballrajongóknak. Mi magunk zokoghattunk, persze csak az, aki érzékeny, a többi ember szerintem azt hitte valami kabarét lát, szép zöld gyeppel spékelve, biztosan valami öko dolog ... Nem, valójában ez a műsoros est a Holland - Magyar VB selejtező összeütközése volt. Pontosabban össze nem ütközése, a magyar válogatott ugyanis nem igen volt jelen. Ők azt hiszem Play Station - on szoktak focizni, és most nem találták a megfelelő gombkombinációkat, ez lehetett a hiba. Persze ne legyünk telhetetlenek, gólokat azért sikerült rúgnunk, például Dzsudzsák most épp nem luxusautókon végzett törés tesztet, hanem a 47. percben lőtt egy tizenegyest. Aztán a 65. perceben, gólszerzőnk Devecseri volt, csak sajnos lányos zavarában eltévesztette az irányt, és Bogdánnak lőtte be a kéretlen labdát.
Így:
Mielőtt bántanánk Bogdánt a teljesítménye miatt, úgy gondolom, hogy bele kéne jobban mélyednünk abba, hogy a magyar virtus már csak ilyen, nagy magyar sportolóink bizony-bizony nyolcat kapnak be egy este alatt!
Az igazságosság jegyében azért nem árt szólni róla, hogy bár még mindig a 6:3 dicsőségétől alélt a legtöbb magyar futball rajongó, azért a mi válogatottunk legtöbbször mégis a katasztrofálisan játszó focisták közé volt sorolható, hiszen felejthetetlen vereséget szenvedtünk Angliától 1908-ban, 7-0 lett a végeredmény, és 1941-ben is,amikor a németek osztották ki erősen a nyalókát nekünk.
Szóval nem kell azt hinni, hogy a magyar foci hű de jó.
Felháborítónak tartom, hogy míg más sportágakban kiválóan teljesítenek a magyar sportolóink, addig a focistáink minősíthetetlen teljesítmény mellett a legjobban fizetett alkalmazottak az országban. A politikusok után ugyebár, és annak ellenére, hogy mindkét oldal más műsort néz, mint ami van, és ezért mindketten azt hangoztatják, hogy Magyarország jobban teljesít, mi látjuk, tapasztaljuk, hogy nem, nem teljesít jobban, csak már rezignáltabban viseljük a nyaknál fodrozódó mérhetetlen mennyiségű szart körülöttünk.
Híres nagy Vezírünk 2012-ben 69,2 milliárdot, idén 73,4 milliárdot költött a sport és szabadidős tevékenységek, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatások szent oltárán, de mondok szebbet is, jövőre alig 170 milliárd a terv. Bizony, ebből telik majd stadionokra, focistákra! Lehetséges, hogy tegnap a mieink ezért rettegtek a pályán, ezért nem mertek a narancsok ellen küzdeni? Nehogy a nagy Vezír leszidja utána őket?
Kórházakra, munkahely teremtésre, közoktatásra, gyermek élelmezésre, közbiztonságra, közlekedés fejlesztésre nem kell költenünk, ugyanis itt mindenki jóllakott, elégedett, nyugodt ember, Magyarország jobban teljesít, mint valaha!Nyilván ironizáltam az imént!
Én úgy gondolom, hogy az a foci drukker, aki manapság akár egy forintot is költ a magyar focira, azzal komoly problémák vannak fejben! Nem kell megsértődni, de azt a pénzt, amit ilyen játékosok műsorára kiad valaki, inkább költené gumicukorra, vagy bánom is én mire, de erre olyan pazarlás, amikre nincsenek már szavak! Csak abba kell belegondolni, hogy ha így dolgozik valaki a munkahelyén, ahogy ezek a pályán,azt a másodperc hány tört része alatt rúgja ki a főnöke?
Az ember ha vesz egy színházjegyet, akkor ott profi színjátszást fog látni. A színészek, rendezők, statiszták, díszletesek, konkrétan mindenki akinek köze van az előadáshoz hónapokkal az előadás előtt kemény munkával készülnek fel arra, hogy nézőiknek olyan produkciót nyújtsanak majd, ami után megelégedve állnak fel székeikből az emberek, mert jól szórakoztak, azt kapták, amit vártak.
Melyik magyar focista igyekszik azon, hogy az őérte szurkoló embert ne átverje, hanem a pénzéért olyan teljesítményt mutasson, hogy érdemes legyen akár csak azt motyogni, hogy "Hajrá!" Nem üvölteni, motyogni! Üvölteni fölösleges ezeknek, mert úgyse érdekli őket a drukkoló tömeg. Irigylem ezt tőlük, mármint arra gondolok, hogy ők mesteri fokon levetkőzték a megfelelési kényszert!
Ez bizony szégyen, és még több annál. Egy anyagilag, morálisan csőd utáni állapotban fetrengő ország válogatottjának ilyen lebőgése nem csak a sportba vetett hitet töri meg, hanem mindent, ami ehhez kapcsolódik. Jó lenne ha azt a gyönyörű címert két, vagy több pofon kíséretében letépné valaki a mezükről, mert méltatlanok rá.
Baba nem szereti a focit!
UPDATE:
Viccek is alakulnak, most B.A. egyik sziporkáját hozom:
Egervárit reggel ébreszti felesége: - Sanyikám keljél, már 9 van. - Úristen! Kaptunk még 1-et?
Képzeljétek el, tegnap, a kora esti órákban jött egy SMS , melynek feladóját nem ismerem. Lehet, hogy régebben ismertem, de a száma nincs elmentve, így fogalmam sincs róla ki az. A beszélgetés, merthogy én a kommunikáció híve vagyok, emígy zajlott: ? : "Kösz bazd meg!" Esküszöm nagyon szívesen, de mit? Az ilyen váratlanul, ismeretlenül beesett üzenetek ugye sok dolgot jelenthetnek, rendes ember vagyok, szoktam önismereti perceket tartani, így magamba mélyedve elméláztam azon, hogy mi rosszat tehettem, hiszen a mondat egyértelműen nem túl szívélyes. Lássuk csak. Barátnőmnek kikölcsönöztem egy könyvet a könyvtárból, de neki tudom a számát és ő nem közönséges. Egyéb produktumom nem volt, a blogon írtam pár bejegyzést, de azok nem lehettek irritálóak, és kivételesen a facebookon se szóltam be senkinek.Hát, ha nekem nem megy, lehet a lábára léptem mégis valakinek, derítsük ki! Válaszom a következő volt: Én: " Ki vagy és mit köszönsz ilyen kedvesen?" Erre azért illene válaszolni, gondoltam én. Válasza: ? : " Egy senki! Egy szemét geci " Nem akartam tovább húzni az idegeit, - hisz szemmel láthatólag cseppet ideges - hogy azt válaszoljam legalább az önértékeléssel nincsenek gondok, ha már a bemutatkozás terén erős hiányosságokkal küszködik. Mert én rendes vagyok, vagy mi, és nem idegelem az embereket, ha nem kötelező. Mivel ő tudhatta én ki vagyok, de magát felvállalni nem igen akarta, csak ennyit feleltem: Én : "Ok. Továbbra se tudom ki vagy, és mit akarsz ... szép estét!" Nos, ha nagyon unatkozni fogok, valószínűleg ma este random számokra el fogom küldeni a következőt: "Terhes vagyok, te meg elhagysz?" Majd én sem mondom meg ki vagyok, had aggódjon szegény jószág, ha épp nőnek küldöm, na bumm, nem jött be. Igazából nem értem a dolgot, mert akár telefonbetyár, akár félre ment üzenet, akár dühös ismerős, az összefüggéstelen trágárságból még senki nem jött rá semmire. Ha szokásom lenne keresztbe tenni az embereknek, még megérteném, hogy ki tudom találni. De nem szokásom. Akkor sem, mikor tökéletesen megérdemelné a másik fél. Úgyhogy innen üzenem a 0620/5x9-69-xx- es számnak, hogy "Kedvesem, ha bármi mondandód van, előbb tisztázzuk ki vagy, ha nincs mondandód, akkor maradj csendben. Fél infók, és káromkodások nem igen visznek előre semmit, ha akarsz valamit majd felhívsz, én nem, mert te kerestél, nekem eddig sem volt célom veled beszélni, mert ha lenne, név is kapcsolódna a számodhoz!"
Azt már eddig is megszoktam, hogy a vonalason időről- időre hív valaki, aki valami játék katonákról érdeklődik, hogy mikor küldjük, esetleg azért, mert a számlán valami nem stimmelt. Arrogáns egy lélek, mert nem akarja tudomásul venni, hogy rossz számot hívott, helyette vitatkozik, hogy de bizony ez a szám van itt megadva. Jól van! Akkor majd küldjük a katonákat, és gyorsan szólok a könyvelésre, hogy nézzék át a kiküldött számlákat! Ekkor meg szokott nyugodni, és nem hív legalább fél évig. Aztán újra...
Aztán volt olyan is, mikor hajnali fél háromkor zokogva felhívott egy nő, hogy "Ákos, miért teszed ezt velem?" "Leginkább mert Andinak hívnak valójában. Ugye nem baj? Eddig titkoltam, de most, hogy látom, hogy ennyire megvisel, úgy érzem el kell mondjam!" Ákosnak biztos szar volt később, bár ebben a pillanatban még önfeledten szórakozhatott valahol, mivel ha már zokogott szegény hölgy, elbeszélgettem vele, és arra a következtetésre jutottunk, hogy bőgés helyett akár szép rendben be is csomagolhatná a holmiját Ákinak, és reggel nem árt egy zárcsere sem. Nem ecsetelném tovább ezt a sztorit, hiszen mégse az én dolgom, de okkal adtam ezt a tanácsot, és két nap múlva ez a hölgy küldött egy SMS-t, hogy "Kiraktam! Köszönöm!"
Sőt, volt olyan is, mikor egy gyerek hang szólt bele a kagylóba, hogy " Elnézést doktor úr, de a Csöpi nagyon..." "Kincsem én nem vagyok doktor. Úr sem, bár az egóm néha az egekbe szökken, de uralom a helyzetet, Csöpi meg ha nagyon, akkor rakd le gyorsan, és tárcsázz újra, immár jó számot." Innen a gyerek apukája adta a további infókat, hogy Csöpi, a tengerimalac sajnos elhullott, de köszöni szépen, hogy a gyerekkel nem szórakoztam, hanem azonnal jeleztem, hogy rossz számot hívott. Hát vannak ilyenek, lehet ez az SMS is ilyen, és most valahol a világban szomorkodik valaki, hogy még a számát is kitörölték. Ne szomorkodj barátom, legközelebb mutatkozz be! ;) Veletek történtek fura telefon hívások, üzenetváltások? Itt alant, a megjegyzésekhez várom a jobbnál jobb sztorikat! Lehet ám névtelenül is ;) De azt nem szeretem ...
2012 tavaszán egy feltűnő hajú, külsejű férfi lépett be annak a szépségszalonnak az ajtaján, amelyikben épp dolgoztam. Hajat festetni jött, és mesélni a kedvenc fodrászának, jó barátjának, Lévai Beátának. Figyeltem rá, míg ők ketten beszélgettek, és hamar rájöttem, hogy ez az extrém külsejű, extrém sportokat kedvelő fiatal srác, nagyon különleges ember. Egyszerűen magára vonja a figyelmet, nem csak szőkített hajával, borostás arcával, tetoválásaival, hanem azzal a laza, energikus stílussal is, amivel egész egyszerűen betölti a teret, ahol épp van. Energiája, jókedve ragadós, pedig épp akkor nem vidám dolgokról beszélt. Mégis lelkiereje, dinamizmusa túlnőtt történetének kellemetlen tartalmán. Szerencsére sűrűn járt be a szalonba, így többször találkozhattam vele, beszélgettünk is, és nagyon jókat röhögtem megnyilvánulásain, folyton bohóckodó viselkedésén. Nem ismertem közelebbről, nem lettünk jó barátok, de mégis hagyott nyomot bennem, és miután én elhagytam azt a szalont, sokszor jutott eszembe, különböző gondolatsorok között. Ha megláttam egy bázisugró felvételt, esetleg vicces napszemüveget, extrém frizurás férfit, mindig elmosolyodtam, mert ő jutott eszembe. És a legfontosabb, amit ez a rövidke ismeretség adott, ha rossz kedvem volt, majdnem mindig eszembe jutott az ő vidámsága, ereje.
Aztán ma megláttam EZT A HÍRT és nem akartam hinni neki. Kizárt dolog, hogy egy ilyen életerős, fiatal srác elmenjen közülünk. De sajnos igaz. :( Szeretném kifejezni őszinte részvétemet Viktor családjának, és barátainak. Viktor, legyen Neked könnyű a föld, köszönöm, hogy ha csak egy kicsit is, de ismerhettelek! Nagyszerű srác vagy ;)
A fiatal nő, aki a történetet egyetlen hosszú monológban elbeszéli, egyedül él két kisfiával, az ötéves Kevinnel és a kilencéves Stannel. Életükben először nyaralni viszi őket. Ez a kiruccanás igazi ünnepi esemény, legalábbis annak kellene lennie, és az anya igyekszik minden tőle telhetőt megtenni, hogy az is legyen. Késő este szállnak buszra, szakadó esőben. És a gyerekek bizony nyugtalanok, aggasztja őket, hogy ilyen váratlanul, az iskolaév kellős közepén utaznak el, méghozzá a tengerhez, pedig már beállt a tél. De minderről nem lehet beszélni, sírni sem lehet, sírni főleg nem, sem az anyának, sem nekik. Ruháik szinte mind ott vannak a sporttáskában, kedvenc tárgyaik is – kivéve Kevin otthon felejtett cumiját –, és ez megnyugtatja, meg kell, hogy nyugtassa őket: ne féljenek többé a sötéttől, hiszen holnap új, csodálatos élet virrad rájuk, amelyben nincs több szenvedés. Boldogok lesznek, látni fogják a tengert, és látni fogják a fényt.
A baljós környezet, a szűnni nem akaró eső, a sár, a sötétség, az ellenségesen háborgó tenger, az elhagyatottság, a társadalmi közömbösség, sőt kegyetlenség és az anya kétségbeesett víziói egyre torokszorítóbb hangulatot teremtenek. A végkifejlet azonban túltesz minden képzeleten. A fanyar, sallangmentes, egyúttal lázadó, mégis gyöngéd és költői stílusban elbeszélt történet egyszerű és több mint felkavaró. Mert kiáltás ez a regény, mely kizökkent a nyugalmunkból, halálos rémületet kelt a szívünkben, tükröt tart elénk… Véronique Olmi színműíró és dramaturg. 1998-ban megjelent novelláskötete után ez az első regénye.
Saját értékelés:
Félelmetes ez a könyv! Szó szerint. A kezem, lábam jég hideggé dermedt, az utolsó oldalaknál lapozni is alig bírtam, szerintem nem is pislogtam. Nem találok szavakat, annyira felkavaró... de nem adom fel a keresésüket, mert ezt szavakba kell önteni. Kezdjük hát, mély levegő, gondolatok sorba rendezése, vigyázz, kész, no lássuk csak:
Mikor elkezdtem a könyvet, tudtam, hogy nem egy szórakoztató írásban lesz részem, nincs meglepetés a könyvben, amit ígér, azt ad. Egy depressziós nő kirándulását két kölykével a tengerpartra. Kölyke. Nem gyereke, nem kicsikéje, hanem kölyke, kölke. Ő hívja így őket. Ez engem irritált végig, mert érezni rajta, hogy nem játékosan hívja így őket, és azt is lehet érezni, hogy ez nem a gyerkőcök felé irányuló ridegség, hanem önmaga felé irányul. A kötet elején szerettem volna megölelni a nőt, valami csokit nyomni a srácok kezébe, leülni velük társasozni, és elmondani, hogy az élet szar, ez így van, de ettől függetlenül azért jól is érezhetjük magunkat. Amikor a nő ócsárolja magát, szerettem volna megsimítani a haját, elmondani neki, hogy szép, hogy rosszul látja önmagát, és ő értékes. Amikor a gyerekek éhesek voltak, szerettem volna kimenni a konyhába és sütni nekik egy nagy adag tojásrántottát, vagy amit akarnak enni, és van itthon. És a nőnek is. A könyv közepén szerettem volna a kezembe venni a gyeplőt, felkutatni a gyerekek apját, tökön rúgni, és ráordítani, hogy hol a francban van, amikor szükség lenne rá?! Mégis hogy képzeli, hogy két ilyen csodás gyerekkel, és egy kedves nővel ilyen felelőtlenül, és kegyetlenül bánik?! Hogy vegye tudomásul, hogy a tetteinek következményei vannak, hogy köteles gondoskodni azokról, akik vagy miatta jöttek a világra, vagy egész egyszerűen belépett az életébe egy másik embernek, aminek visszavonhatatlan következménye van. Aztán a vége felé kiderült, hogy ezt duplán kell eljátszanom, mert különböző apukáktól vannak a gyerekek. Mikor a nő elkezdte, felnyüszítettem, hogy "Hagyd abba azonnal" mikor ő folytatta én megfagytam, és suttogva könyörögtem, hogy " Ezt ne, kérlek ezt ne!" Mikor befejezte, és végérvényesen odakerült a lapra, hogy "Felüvöltöttem." Belőlem feltört a zokogás.
Én nem szeretem a depressziós könyvalakokat, mert nem tudok belenyúlni, segíteni, mert az író eldöntötte mi lesz a sorsuk, és ezen nem tudok változtatni, így csak a nyomasztó érzés marad bennem. És ettől nagyon dühös tudok lenni rájuk. Ez egy borzalmas könyv, és nem mert rosszul van megírva, mert nagyon is jól van megírva. Attól borzalmas, amiről ír. És ha ez csak egy fiktív történet, akkor is borzalmas, mert tudjuk jól, tudnunk kéne jól, hogy a világon sok ilyen nő van, sok ilyen férfi is van. És én szeretném az összes ilyen nőt és férfit megölelni, és elmondani nekik, hogy nem lesz semmi baj, együtt megoldjuk, és ők igenis értékesek. És az orvosra se kell hallgatni, hogy ez csak hiszti, majd szedje a gyógyszert és elmúlik, mert az orvosok se ismerik fel igazán ezeket a nőket és férfiakat. Bármit megtennék azért, hogy az ilyen nők és az ilyen férfiak ne üljenek fel éjjel egy buszra, és ne menjenek kirándulni a tengerpartra. És ... remélem én se megyek soha kirándulni a tengerpartra!
és Batthyány Lajos , első felelős magyar miniszter
Szintén aradi vértanúnak számító hős magyarjainkról, akiket csak később végeztek ki:
Ormai Norbert ( augusztus 22.)
Kazinczy Lajos ( október 25.)
magyar hazáért küzdő, külföldi származású vértanúkról :
Ludwig Hauck
báró Hruby Gyula
és
Lenkey János, aki az aradi várbörtönben halt meg, és csak azért nem várt rá vérpad, mert a börtönben megtébolyodott.
A fent említett igaz magyarjainkat az 1848-1849-es szabadságharc elvesztése után Felix Schwarzenberg állíttatta hadbíróság elé , majd végeztette ki őket, Ferenc József jóváhagyásával.
Hőseink méltatlan halálnemben részesültek, hiszen, az általuk megérdemelt lőpor, illetve golyó általi halál helyett, mintha utolsó tolvajok lettek volna, kötél általi halálra ítéltettek.
A magyar nép csak 2001 óta tartja hivatalos gyásznapnak október 6-át.
/ az aradi vértanúk levétele a bitófákról /
A tizenhármak utolsó mondatai kivégzésük előtt:
Leiningen - Westerburg Károly : A világ feleszmél majd, ha látja a hóhérok munkáját.
Damjanich János: Legyőztük a halált, mert bármikor képesek voltunk elviselni azt.
Török Ignác : Nemsokára Isten legmagasabb ítélőszéke elé állok. Életem parányi súly csupán, de tudom, hogy mindig csak Őt szolgáltam.
Auilich Lajos : Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.
Vécsey Károly : Isten adta a szívet, lelket nekem, amely népem és hazám szolgálatáért lángolt.
Lázár Vilmos : Ki tehet arról, hogy ilyen a magyar sorsa? Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Desseffwy Arisztid : Tegnap hősök kellettek, ma mártírok ... Így parancsolja ezt hazám szolgálata.
Nagysándor József : De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben. Alázatosan borulok Istenem elé, hogy hőssé, igaz emberré, jó katonává tett.
Knézich Károly: Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat.
Schweidel József: A mai világ a sátán világa, ahol a becsületért bitó, az árulásért hatalom jár. Csak egy igazi forradalom, a világ új forradalmi embersége söpörheti el ezt az átkozott, meghasonlott világot.
Kiss Ernő: Istenem, az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük.
Lahner György: Krisztus keresztje és a bitófa oly rokon. És az isteni áldozat mellett oly törpe az én áldozatom.
Pöltenberg Ernő: Minket az ellenség dühös bosszúja juttatott ide.
Véleményem szerint mindannyiunk számára elgondolkodtató némelyik mondat. Viszont mindet egy-egy Értünk harcoló bátor magyar ember mondta, ilyen bátor magyarokra lenne szükség most is!
