BABA OLVAS - Bárdy Zoltán : Eltemettük a részeges nagymamát

Saját értékelés:

A kötet két rövidke elbeszélést tartalmaz. 
Az első a címadó történet, valóban nem történik más, mint hogy eltemetik a részeges nagymamát. Na de milyen az a nagymama? Ibolyka néni egy igazi, jó humorú öreglány, és roppant bölcs is. Már csak azért is, mert tisztában van azzal, hogy a 80 évesen érkezett bölcsességgel sajnos már nem sokra jut az ember. Mottója élete utolsó éveiben csupán annyi, hogy érezd jól magad . Ibolyka néni ugyanis férjhez ment akkor, amikor azt illő volt, szült amikor azt illő volt, dolgozott, mert kellett, de nem azt tette soha amit igazán szeretett volna tenni.Ismerős történet, hisz sok ember esik a társadalmi elvárások csapdájába. Nos, Ibolyka néni ahogy megözvegyült tett róla, hogy többé ez elő ne fordulhasson, igaz nem jó módszert választott, de hát ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk, azért a piálásnak is meg vannak a maga szépségei, pláne ha a szóban forgó idős hölgynek az unokája azért küld az embernek whiskey-t, mert egy könyvben olvasta, s még soha nem ivott olyat, csak likőröket, amit hajdani ura megengedett neki, hisz egy társadalmilag elfogadott asszony nem pálinkázhat a délelőtt kellős közepén … (dehogynem!) Kicsit későn ugyan, és furcsa módon jött rá Ibolyka néni arra is, hogy a testi szerelem nem csak arról szólhat, hogy a dunyha alatt résnyire felhúzzák a hálóingét, beszélgetéssel együtt 5 percre… mindezt hogy? Hát pornó újságokból, amiket eladva egy télre való tüzelőt vett magának. Több funkciósak ezek a pornó lapok, ahogy látjuk. Ahogy Ibolyka néni ezt előadja unokájának, az valami fantasztikus, hisz azt hiszem már több felnőtt is rájöhetett arra, hogy ebben a nők sokkal kreatívabbak, és aktívabbak is, hiszen mi nem beszélünk róla, hanem tesszük, ellentétben a nagyot mondó, de keveset bíró férfiakkal. A legjobb, mikor Ibolyka néni anyagias lánya mindezt a temetésen megtudja édesanyjáról és saját fiáról, hogy piával, pornóval üzleteltek az ő tudta nélkül. Merthogy a kötetben Ibolyka néni a jó példa arra, hogy szívből kell élni, azt tenni, amit az ember szeretne, de mindig figyelni arra, hogy ezzel másnak ne okozzunk bajt. Ám lánya a mindig csak szerezni vágyó, anyagias ember mintapéldánya, aki úgy hiszi, hogy az ajándék, a pénz, a tárgyak kiválthatják az emberi törődést, szeretetet, odafigyelést és a megszerzett javak presztizst adnak. Őt se ítéljük el, sok ilyen ember él közöttünk… Az elbeszélés többi alakja is már-már tipikus, éppen ettől válik a darab emberivé, szerethetővé. 

A kötet második elbeszélése viszont ennél rövidebb, de jóval mélyebb írás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapott el a hányinger párszor, míg olvastam, de ettől eltekintve nagyon jó írás az is. Konkrétan egy újságírói csapat esetét dolgozza fel egy kurvával, a történet mindössze egyetlen délutánt mutat be. De milyen délután az!? Szakadó esőben kóborló kurvás, kocsmából kocsmába utazgatós, szerelembe esős, tragikus délután. Kati, merthogy örömlányunkat így hívják, és János, mert ő meg a fotós becsületes neve, szerelme páratlan, mégis mindennapos, persze nem feltétlenül kell ezt ebben a szélsőséges példában szó szerint venni. Két szerencsétlen ember egymásra találása önmagában tragédiát hordoz, de ahogy Bárdy kerekíti ki a történetet, arra bevallom sokat olvasott agyam sem tippelt volna még, míg Kati szuvas fogait és szájszagát próbáltam nem elképzelni az érzékletes sorok között. 
Sok ilyen Kati és János szaladgál a világban, és a történet próbára teszi a toleránsabb énünket, valószínűleg az írás eredeti célja éppen ez volt. Hogy emelkedjünk felül az előítéleteinken.Pontosan ettől tartom ezt remek írásnak. 
A kötetet csak az tudja értékelni, aki a realitás szépségét is képes meglátni, és nem dől be annak, hogy az a szép, ami csillog. Nem, az egyszerű ember szarkalábaiban megbúvó élettörténet sokkal szebb, mint egy kifent – kikent tündér mese. Azon egyszerű oknál fogva, hogy minden emberben sokkal több van, mint amit mutat, még abban is, aki magáról sem hiszi ezt el, nemhogy képes lenne másban meglátni az értékeket, őket ugyan sajnálom, de bennük is mindig több van a látszatnál. 
Míg olvastam a könyvet egy dal, és egy vers jutott az eszembe, egymást váltva. A dal az Ismerős Arcoké, A dolog, melyben van egy sor, ami Bárdyra illik: „Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni soha ne féljen”. A vers pedig Adyé. Az én menyasszonyom. Mert akárki akármit mond, ez a világ legszebb szerelmes verse, s valóban, amit Bárdy leír a második elbeszélésben, az „A világ legszebb szerelme”.

LÉLEKBALZSAM - Tükör által homályosan

Ha úgy érzed mindenki Téged bánt, csak ellenségek vannak körülötted, és nem hallasz őszinte szót. Nincs az a fény számodra, mely szívedig érne, nincs az a melegség, mely csontjaid velejét megmelegítené, akkor tudd, hogy eljutottál egy olyan kereszteződéshez, ahol egyetlen egész alakos tükör áll. 
Valójában magad belső poklát látod, egy önmagadról alkotott kép köszön vissza csupán. A hibáidat látod, melyeket a nagy boldogság keresésben vétettél. Nem vetted észre a segítő kezet, csak azt, amelyik ártott. Nem láttad a fényt, csak a mellette lévő árnyékot, nem a tűz mellé ültél, csak messziről vágytad melegét. Nem tettél meg mindent, csak mindenbe belekezdtél. De ha felfedezed, hogy a valódi ellenség nem más, mint önmagad rossz változata, akkor légy erős.
Törd be ezt a tükröt, és esküszöm, mögötte vár az Élet. Hinned kell ebben, erősen hinned, hogy képes vagy betörni a tükröt, hogy meglásd mögötte igazi arcod, ami mindig a fénybe néz, tudnod kell, hogy van ki szeret, és ez a szeretet átmelegít, fel fogod ismerni ezután a kinyújtott kezet.
Ha nem töröd be, örökre a kereszteződésben fogsz maradni, nem találod az út folytatását, és nincs olyan segítő kéz, mely végig veled maradna, én se teszem.
Megmutattam Neked, tovább lépni már a Te feladatod.

LÉLEKBALZSAM - Nem növök fel azért sem! ;)

Nem növök fel azért sem!
Nem fogadom el a felnőttek keserű, szívtelen, becstelen világát, nem fogadom el a szeretetlenséget, s hogy nincs idő törődni egymással. Az élet fény, csupa báj és kellem, nem fogadom el, hogy a játék értéke a lényeg, mert tudom, hogy csak az számít kik ülnek a játék körül és van-e bennük fantázia és szív elég, hogy életre keltsék azt. Nem fogadom el a szürkeséget, mert minden csoda ami körülöttünk van, csupán látni kéne azt. Nem fogadom el a megszokást, mert minden perc teljesen új, s minden nap egy új meglepetést tartogat, csak figyelmesnek kell lenni.
Nem hagyom, hogy megtörje nevetésem bármi, mert ami a felnőttek világához tartozik, az csupán díszlet, olcsó, értéktelen kacatok, melyekkel leplezik magányukat...pedig csak nyitottnak kéne lenni, pedig csak lélekben gyermeknek kéne maradni.
Nem növök fel azért sem!

BABA OLVAS - Zoltán Diána : Terézapu beájulna

„- Röhejes – mondják, akik elsőként olvasták ezt a könyvet. Elhihetjük nekik, mivel ők a szerzők. Ez a kötet nem csupán két idei sikerkönyv – az Állítsátok meg Terézanyut, illetve az Apám beájulna – paródiája, hanem kicsit több is annál. Tele van fílinggel, annyit isznak benne, mint állat, az ötdekás Kalasnyikov vodka ugyanúgy lenullázódik, mint a libamáj gyöngyhagymával. Asszt ajánljuk hát, vesse bele magát a dzsandzseszba, félre a rátartipicsa önkontrollal, küldje meg a harci színeket frankón, és vágjon valagára az uccsó kétezresének! Ha felmarkolja ezt a könyvet, még vissza is kap némi aprót. Dzsávesz, világ! Hát nem megéri?”

Saját értékelés:

Beteg ez a könyv:) 
Igazából nem éreztem, hogy paródia, mivel az összes hasonló könyv ilyen, amit parodizálni hivatott, mondjuk minden történés kicsit el volt túlozva ebben, talán itt van a paródia része. 
Borzalmasan hülye ez a Léna, de olyan szövegek vannak a könyvben, hogy ezt az olvasó, ha van némi humora, megbocsájtja neki. 
Azon mondjuk még most sem tettem túl magam hogy lehet asztalra kirakni a nyelvünket, ha piercinget akarunk, és ráadásul gyűrűt beletenni, de mivel ez nem piercer tankönyv, nem kellene megakadnom ezen…De azért én megakadtam, oké, hogy paródia, na de azért, na! 
Ennyi bugyutaságot egy könyvben ritkán olvas az ember, a BKV-s sztori viszont kimondottan meghatott, miközben törvénytelenül vihogtam rajta. Mondjuk logikai defektje is van, hiszen a könyv elején sincs autója a csajnak, így nem értettem mi benne az újdonság, de legyen, bár a szerkesztő jobban tette volna, ha ezt a fejezetet a könyv elejére teszi. 
Nagyon jó a Herót szomszéd, én akarok egy ilyen szomszédot!!!Mit egyet? Minden szomszédnak ilyennek kéne lennie, sajnos a sajátom rosszabb, ő áztat el engem folyamatosan, és sajnos ez nálunk nem ment életeket/ ételeket. De nem lehet minden regénybeillő. 
Durva itt is, ahogy egy fizetésből kirámol egy komplett bevásárló központot, ahogy a hasonló szingli sztorikban agyrémet kap a kedves olvasó, hogy egy megjelentetett szórólap terv kifizetéséből világ körüli útra fizet be a nagyon önálló és nagyon x@xszatlan főhősnő. Továbbá örültem, hogy másnak sem tetszik az a vonulat, hogy munkanélküliként a hasonló regényben a szűziesen ártatlan, mindenki által csak kihasznált tüzelő hölgyemény minden útba jövő hímet és alkohollal dúsított frissítőt kipróbál. 
Egyszóval zseniálisan gügye, nem egy klasszikus orosz regény, de ilyen undorító hónapban, mint a február, napfényt…és Unicum gőzt hoz az ember lánya életébe. 

BABA OLVAS - Seamus Deane : Nyughatatlan ír lelkek

1998-ban a The Guardian szerint az év legjobb regénye volt, s bekerült a Booker Prize döntőjébe is. A költőként, irodalomtudósként ismert és elismert szerzőnek ez az első regénye, amely egyszerre rapszodikus és szívet tépő. Egy kisfiú az 1940-50-es években a politikai erőszakkal terhes Észak-Írországban, London-derryben nevelkedik és szerez tapasztalatokat a besúgók, a rendőrök, az utcai bandák kegyetlenségéről, a papok hatalmaskodásáról, miközben körülötte mindent meghatároz családjának szomorúsággal teli múltja és jelene – a szerelem és az árulás története –, amely az északír történelem nemzedékről nemzedékre átöröklődő tragédiájának metafórája.

Saját értékelés: 

Nagyszerű könyv. 
Őszintén szólva a könyv háromnegyede dög unalom. Pontosabban olyan feszes, rideg mondatok halmaza, amiből nehéz bármilyen hangulatot kivenni. Nekem legalábbis nehéz volt. De van valami vonzereje, ami nem engedi becsukni a könyvet, olvasni kell tovább. 
A regényben szereplő titok nem akkora titok az olvasó számára, hiszen apró utalásokból elég hamar ki lehet találni, hogy mi történt a múltban a szereplőkkel. 
A végén azonban kiderül, hogy nem is igazán a titokról szól a könyv. Inkább a titkok őrzőiről. És arról a keserű igazságról, hogy az emberek hibáznak. Sokszor. Nagyokat is. 
De a legrosszabb, ha mindenki csak egyszer hibázik, és erről nem beszél. Mert nem tud, vagy mert nem mer.Így a titok, mint egy lassan ható méreg szétfolyik abban az emberben is, aki őrzi, és azokban is akik körül veszik a titkolózót. 
Ez a könyv arról az egyszerű dologról szól, amiért az ember egyáltalán kinyit egy könyvet: az emberről. Meg még egy dologról. Az ember lelkéről, ami nagyon sok terhet bír cipelni. Többet, mint azt a képzelet le tudná festeni. 
Nincs szereplője a könyvnek, akit ne szerettem volna megölelni,miután becsuktam a kötetet. Csak annyit mondani, hogy nincs semmi baj, vagy bármi vigasztalót. Ilyet persze nem lehet egy kitalált történet szereplőivel megtenni, de lélekben megtehetem a világ összes olyan emberével, akik súlyos titok terhét őrzik. Lélekben elmondhatom nekik, hogy senki nem tud mindig jól dönteni, de talán a szeretteink körében le kell tenni a keresztet, hagyni kell, hogy az igazság megkönnyítsen, mert egy életen át nem lehet hurcolni mázsás súlyokat. 
Nagyon szép történet, szomorú, de szép, mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, és nehogy feladja bárki a felénél, csak mert kicsit döcögős a mese.

BABA OLVAS - Sabina Berman: Én, én, én

Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.

S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.

Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.

Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.

A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.

Saját értékelés

Briliáns, lenyűgöző, szórakoztató, elszomorító, elgondolkodtató, ötletadó, bölcs, egyszerű. 
Ez a könyv azon könyvek közé sorolható, ami valóban jobbá teszi az embert, egyszerűen csak azáltal, hogy olyan perspektívát mutat, ami kiragadja a civilizált embert kicsinyes mindennapjai közül. Engem legalábbis kifordított, becsomagolt, magával ragadott, kifacsart ez a történet. 
Karen egy autista nő, olyan iróniával, egyszerű üdítő együgyűséggel, ami már inkább a bölcsesség non plus ultrája. Irigylem őt az életéért, azért, mert ő nem csak érti hogy lehet és egyenesen kell is élni, hanem meg is teszi. Persze nem tudom mennyi a valóságalapja a könyvnek, Karen mennyire valós szereplő és mennyi benne a fikció, de ettől eltekintve irigylésre méltó az a szabadság, ami gondolataiból árad. A természet szeretete, függetlensége a cél nélküli, harácsoló anyagi világtól, tökéletes őszintesége lehengerlő. Nagyon tetszik alakjában az a fajta zárkózottság, amit nem a rosszindulat vezérel, hanem egyszerűen önmaga tisztelete, a belső nyugalma. Tetszik benne az is, hogy annak ellenére, hogy szűk palettán mozognak érzelmei, mindig kimutatja őket, és bár dolgozik azon, hogy társadalmilag elfogadott magatartást erőltessen magára, be kell látni a könyv elolvasása után, hogy nem sok értelme van annak, ha másként él, mint amit diktál természete. Lehengerlő a zsenialitása, ahogy az apró problémákon túlteszi magát, a nagyokon viszont lassan munkálkodva sikerrel lendül túl. 
Bár autista és nagyon sok dologhoz nem ért, azon kevés dologban, ami az élet veleje, igenis bölcs, rátermett és csak tanulni lehet tőle. Persze elfogadásához és komolyan vételéhez el kell egy kicsit rugaszkodni attól, hogy mi mindent jobban tudunk, el kell fogadnunk, hogy nem biztos, hogy a legcsillogóbb dolgok a legemberségesebbek, ugyanis ebben az időnként dühkitörésekkel küszködő, zárkózott karakterben több szív, szeretet lapul, mint sok általam ismert emberben. 
Imádtam azokat a részeket, amikben az állatokkal együtt szerepelt, az a fajta figyelem, a természettel való együttműködés amiket ezekben a részekben kifejez az írónő nagyon magas érzékenységről tanúskodnak. 
A kötet összes szereplője jól kidolgozott, bár nincsenek hosszas lélekábrázolások, mégis megismerhetőek, megkedvelhetőek, esetenként undort váltanak ki az olvasóból, aszerint, hogy Karen hogy látja az adott embert. 
Humoros és szórakoztató mondatokkal van tele a könyv, ami nem erőltetett viccelődés, hanem valószínűleg Berman laza, üdítő stílusának köszönhető. 
Második főszereplői a könyvnek a tonhalak. Sokat meg lehet tudni róluk a könyvből, sőt, olyan jól fogalmaz az írónő, hogy szinte a szagukat is lehet érezni olvasás közben, valamint megerősített abban, hogy nem véletlen nem eszem tonhalat. Azt hiszem a világ Karenjeinek ezzel segítetek…meg persze a tonhalaknak és a delfineknek is. 
Harmadik főszereplője a regénynek, Karen nagynénje, Isabelle is csodás karakter, neki köszönhetjük, hogy Karen egyáltalán bekapcsolódott a standard emberek világába, így el tudta mesélni ezt az egyedülálló történetet. 
Standard embernek lenni annyit tesz, mint olyan kicsinyes, fölösleges dolgokra időt pazarló, rabságban élő embernek lenni, mint amilyen te is és én is vagyunk. 
Én nem szeretnék tovább standard ember lenni. Köszönöm Karen, köszönöm Sabina Berman.

/ Sabina Berman /

" Ezzel azt akarom mondani, hogy tisztában vagyok vele, hogy lassú a felfogásom, legalábbis a standard emberi lényekhez képest. Tudom, hogy a standard IQ teszteken az eredményem éppen félúton van az idióták és a gyengeelméjűek között, de van 3 erényem, és nem is kicsi: 

1. Nem tudok hazudni. 
2. Nincs fantáziám. Vagyis nem fájnak , és nem is aggasztanak olyan dolgok, amelyek nem léteznek. 
3. És tudom, hogy csak azt tudom, amit tudok, és amit nem tudok – amiből persze sokkal több van –, azt egészen biztosan nem tudom. 
Ez pedig, mint azt korábban elmondtam, hosszú távon hatalmas előnyt biztosít a standard emberi lényekkel szemben."

BABA OLVAS - Szőcs Géza : Limpopo

Tartalom:

Mit keresnek a struccok Kelet-Európában egy struccfarm jól fűtött ketreceiben? És miért van az, hogy éjszakánként mintha egy más haza, egy másik lét, egy másik földrész szólítaná őket a szabadság ígéretével? Megtanulhat-e repülni egy strucc? És megszökhet-e, s vajon hová?

A strucckisasszony naplójából, amelyet Szőcs Géza tesz közzé, minderre fény derül, mint ahogy azt is megtudhatjuk, hogy a struccok rendkívül érzékenyek a társadalmi elnyomásra és igazságtalanságokra, valamint a metafízikai kérdésekre, a humoruk pedig egyenesen fergeteges.

Saját értékelés:

Kimondottan szórakoztató stílusú könyv, persze adja magát a szórakozás, ha az ember egy strucc feljegyzéseit olvassa. 
De Szőcs humora akkor is nagyon jó. Kedves, mégis mély tartalommal bíró kötet, a látszólag bugyuta alaphelyzet ellenére. 
Nagyon sok utalás szerepel a könyvben Orwell művére, az Állatfarmra, ami akár lehetne zavaró is, hisz más tollával ékeskedni nem szép dolog, de ha jobban belegondolunk ez kézenfekvő, hisz a könyvet az a gondolatmenet ihlette, hogy minek strucc telep egy olyan vidékre, ahol a struccoknak semmi keresnivalója. Strucc szemszögből ugyanolyan jó kérdés ez, tovább csavarva azzal, hogy miért haszonállat, miért nem hagyja őket az ember békén? 
A szabadságot kereső Limpopo tündéri kis jellem, akarata, hogy repülhessen, hogy szabad lehessen megható, elismerésre méltó. A strucc csapat többi tagjának jellemzése igazi családias hangulatot áraszt, olvasás közben az ember szinte látja ezeket a csúnya nagy madarakat, ahogy idétlen, esetlen mozgásukkal császkálnak a kifutójukban, miközben mindegyikük egy egyedülálló személyiség, sajátos bolondériával. Akárcsak mi emberek. 
A könyv néhol eléggé zavaros ugyan, de csak akkor, ha ezt mindenképpen összefüggő írásnak akarjuk tekinteni. Ha a fejezeteket önmagukban nézzük, tökéletes logikát találunk benne, apró történeteket, amik egy széplelkű, irodalmat kedvelő, bezárt struccról szól. 
A könyv erősen boncolgatja a szabadságot, vallást, szerelmet, a konfliktusok lélektanát. 
Struccokról szól nekünk, Embereknek. Egy fura, vicces tükör.

Idézet a könyvből:

" A szótörlési órákat Döhöm tartja a törzsnek. (…) Legutóbb például a szeretet szót töröltük. (…) Döhöm elmondta, hogy a legtöbb bajt, azok a szavak okozzák, amelyek nem hallható, nem látható, nem szagolható és meg sem fogható dolgokra vonatkoznak. Ezeket a szavakat mindenki úgy értelmezi, ahogy éppen eszébe jut és így is használja – nem úgy, mint olyan kifejezések esetében például, mint őr, vagy macska, meg tojás, vagy víz – s mivel mindenki összevissza mást ért rajtuk, ezért csak agybaj, homály, csetepaté, zűrzavar és káosz származik a dologból. 
A szeretet ilyen nem valódi szó. (…) Gondolom, jövő héten a hit, aztán meg a remény következik – morfondíroztam Maxikónak. – S vajon milyen lesz szeretet nélkül élni? 
Micsoda nélkül? – álmélkodott. Milyen furcsa szavakat használsz… Hogy mondtad? Szeresze… Tereresz…? "

 "Piki szólított meg, bizalmas, töprengő hangon, elgondolkodó tekintettel: 

– Tudod mit szeretnék? 

– Nem tudom. Mit szeretnél? 

Erre azonnal lecsap, mint egy teniszező, kajánul, kuncogva, fals hangon elnyújtva: 

– Szeretném a homokórát megállítaniii… 

És hülyén vihog."