Saját értékelés:
A kötet két rövidke elbeszélést tartalmaz.
Az első a címadó történet, valóban nem történik más, mint hogy eltemetik a részeges nagymamát. Na de milyen az a nagymama? Ibolyka néni egy igazi, jó humorú öreglány, és roppant bölcs is. Már csak azért is, mert tisztában van azzal, hogy a 80 évesen érkezett bölcsességgel sajnos már nem sokra jut az ember. Mottója élete utolsó éveiben csupán annyi, hogy érezd jól magad . Ibolyka néni ugyanis férjhez ment akkor, amikor azt illő volt, szült amikor azt illő volt, dolgozott, mert kellett, de nem azt tette soha amit igazán szeretett volna tenni.Ismerős történet, hisz sok ember esik a társadalmi elvárások csapdájába. Nos, Ibolyka néni ahogy megözvegyült tett róla, hogy többé ez elő ne fordulhasson, igaz nem jó módszert választott, de hát ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk, azért a piálásnak is meg vannak a maga szépségei, pláne ha a szóban forgó idős hölgynek az unokája azért küld az embernek whiskey-t, mert egy könyvben olvasta, s még soha nem ivott olyat, csak likőröket, amit hajdani ura megengedett neki, hisz egy társadalmilag elfogadott asszony nem pálinkázhat a délelőtt kellős közepén … (dehogynem!) Kicsit későn ugyan, és furcsa módon jött rá Ibolyka néni arra is, hogy a testi szerelem nem csak arról szólhat, hogy a dunyha alatt résnyire felhúzzák a hálóingét, beszélgetéssel együtt 5 percre… mindezt hogy? Hát pornó újságokból, amiket eladva egy télre való tüzelőt vett magának. Több funkciósak ezek a pornó lapok, ahogy látjuk. Ahogy Ibolyka néni ezt előadja unokájának, az valami fantasztikus, hisz azt hiszem már több felnőtt is rájöhetett arra, hogy ebben a nők sokkal kreatívabbak, és aktívabbak is, hiszen mi nem beszélünk róla, hanem tesszük, ellentétben a nagyot mondó, de keveset bíró férfiakkal. A legjobb, mikor Ibolyka néni anyagias lánya mindezt a temetésen megtudja édesanyjáról és saját fiáról, hogy piával, pornóval üzleteltek az ő tudta nélkül. Merthogy a kötetben Ibolyka néni a jó példa arra, hogy szívből kell élni, azt tenni, amit az ember szeretne, de mindig figyelni arra, hogy ezzel másnak ne okozzunk bajt. Ám lánya a mindig csak szerezni vágyó, anyagias ember mintapéldánya, aki úgy hiszi, hogy az ajándék, a pénz, a tárgyak kiválthatják az emberi törődést, szeretetet, odafigyelést és a megszerzett javak presztizst adnak. Őt se ítéljük el, sok ilyen ember él közöttünk… Az elbeszélés többi alakja is már-már tipikus, éppen ettől válik a darab emberivé, szerethetővé.
A kötet második elbeszélése viszont ennél rövidebb, de jóval mélyebb írás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapott el a hányinger párszor, míg olvastam, de ettől eltekintve nagyon jó írás az is. Konkrétan egy újságírói csapat esetét dolgozza fel egy kurvával, a történet mindössze egyetlen délutánt mutat be. De milyen délután az!? Szakadó esőben kóborló kurvás, kocsmából kocsmába utazgatós, szerelembe esős, tragikus délután. Kati, merthogy örömlányunkat így hívják, és János, mert ő meg a fotós becsületes neve, szerelme páratlan, mégis mindennapos, persze nem feltétlenül kell ezt ebben a szélsőséges példában szó szerint venni. Két szerencsétlen ember egymásra találása önmagában tragédiát hordoz, de ahogy Bárdy kerekíti ki a történetet, arra bevallom sokat olvasott agyam sem tippelt volna még, míg Kati szuvas fogait és szájszagát próbáltam nem elképzelni az érzékletes sorok között.
Sok ilyen Kati és János szaladgál a világban, és a történet próbára teszi a toleránsabb énünket, valószínűleg az írás eredeti célja éppen ez volt. Hogy emelkedjünk felül az előítéleteinken.Pontosan ettől tartom ezt remek írásnak.
A kötetet csak az tudja értékelni, aki a realitás szépségét is képes meglátni, és nem dől be annak, hogy az a szép, ami csillog. Nem, az egyszerű ember szarkalábaiban megbúvó élettörténet sokkal szebb, mint egy kifent – kikent tündér mese. Azon egyszerű oknál fogva, hogy minden emberben sokkal több van, mint amit mutat, még abban is, aki magáról sem hiszi ezt el, nemhogy képes lenne másban meglátni az értékeket, őket ugyan sajnálom, de bennük is mindig több van a látszatnál.
Míg olvastam a könyvet egy dal, és egy vers jutott az eszembe, egymást váltva. A dal az Ismerős Arcoké, A dolog, melyben van egy sor, ami Bárdyra illik: „Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni soha ne féljen”. A vers pedig Adyé. Az én menyasszonyom. Mert akárki akármit mond, ez a világ legszebb szerelmes verse, s valóban, amit Bárdy leír a második elbeszélésben, az „A világ legszebb szerelme”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése