Volt egy megbeszélt találkozóm egy kedves ismerősömmel, és azért, hogy időben odaérjek túl korán értem be a belvárosba . Én ugyanis notórius késő vagyok, ha erre vigyázni akarok, akkor viszont legalább fél órával előbb érkezem. Most egy órával sikerült hamarabb a tett helyszínére érkeznem. Amíg várakozom, gondoltam sétálok egy kicsit itt a belvárosban, úgyis kellemes az idő.
Ami rögtön felkeltette a figyelmemet, az a sok turista volt. Pihennek, nyaralnak, fellendítik a gyatra gazdaságunk, nincs is ezzel baj. Turkálnak az I Budapest feliratú pólók, sapkák, dugóhúzók és egyéb kacatok közt. Szembejönnek az emberrel, időnként ha valaki nem óvatos, simán fellökik, ez már nagyobb gond, de legalább ők odalökik, hogy ekszkjúzmi. Ám minden egyes turistára jut egy magyar is. És ők is túrnak. Csak ők a kukákban. Ha nem ott, hát sántítva, remegő kézzel tartják hol a kalapjukat, hol szappant rég nem látott, görcsös markukat. Ez sem meglepő, tudjuk hol és hogy élünk. Csak nyugtalanító... ki tudja mikor jön el az idő, hogy felezzük a napi zsákmányt?! Ami furcsa, hogy mindezt angol nyelven teszik.
Aztán jönnek a jómódú kéregetők, a szolizott, műkörmös, festéktől terhes arcú, kamu magyar pártát viselő rég nem lánykák, akik szintén angol nyelven, ijesztő széles mosollyal kínálgatják eredeti magyar gulyásukat, kávéjukat end szám drink....Hiába mondod nem kérsz, ezt így, magyarul, a válasz: ok, hevönájsz déj. Beléd is anyukám.... Ahogy kicsit tovább sétáltam, kikötöttem a Fővám téren. Itt már leplezetlenül és derékig lógnak az emberek a kukákban, levendula illat szál a hirtelen barna árusok táskáiból, s a külföldiek gyorsan szedik lábukat a téren át. Folytatom utam, mert már megint késve érek a dolgomra. Budapest, én így nem szeretlek.
Bocs, hogy semmi cuki állatkát, vagy reményteljes mantrát nem mellékeltem... de Baba néha komoly.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése