MINDENNAPOK - Fáklyás menet :)

Mikor ég az állólámpa, avagy sose pakolj könyvet felforrósodó tárgyra!

Szőkeségem ma átpakolta a könyvespolcát, melynek fölső két tagját csak az ágy karfájára lépve ér el. Ennek fényében mikor így pakolászok, rá szoktam tenni az állólámpám tetejére azon köteteket, melyeknek épp keresem a helyét. Hát most is így tettem, hogy ne kelljen fel- le ugrálnom. De most otthagytam a lámpán eme sehova se illő kötetet, melyet amúgy is fel akartam tenni a Rukkolára.

Bújtam volna ágyba, mikor úgy döntöttem egy pohár víz jól esne. Jól is esett, ám ahogy térek vissza a szobámba, mondhatni megcsapott az otthon melege. Na mondom, mert már egy ideje kupleráj bordó a falam, amit én megnyugtató színnek vélek, s időnként újra és újra belém hasít az elégedettség, hogy ó be cép, ma este is pompás a falam....No de mitől ugrálnak a falon az árnyékok? S mitől van ily büdös? És főleg, mióta lett fáklya a lámpám???? Nem visítunk, mozsmicsinájjakegyatyaúrizsten... Anyu felébred és itt döglünk meg, mert oltás helyett agyonvág! Kussolás van, osonás, fel az ágyra, karfára, ó ez meleg... nini a könyv ég... én, mint könyvmoly könyvet égetek... botrány! Amilyen kicsi felületen égett, olyan nagy lángja volt, úgyhogy kezemben a lángoló tudós életrajzával tipegtem ki a konyhai csaphoz. Vizet neki... bírja.

Koch azért bosszút állt, mert erősen marta a füst a tüdőmet, gyorsan le is szídtam, hogy a TBC nem füstmérgezés, hagyjon nekem békét. Állólámpámnak igencsak megtetszett a fáklya funkció, így az immár elázott Kochot a csapban hagyván arra tértem vissza a szobába, hogy még mindig lehetne szeánszot tartani. De nem akarok! Legalábbis ma este nem. És itt jön be mennyi eszem van, mégha ez nem is látszik, gondoltam nem tesz jót ha leöntök egy égő elektromos készüléket némi rozéval ( hát ez volt kéznél ) helyette lekapcsoltam, majd porrongyot ragadtam és kinyírtam az utolsó lángocskát is.

Jelenleg szellőzik a szoba, Robert Koch szelleme duzzog égési sérülésekkel a szoba egyik sarkában, én próbálok nem túl hangosan röhögni, alkalmi fáklyám pedig békésen szendereg. Mind készülünk a mai napra, vajon mi jön még....

/ tüzes menyecskének még a lángok is szív alakban falják fel a könyvét /

BABA KOMOLY - Budapest, Budapest, lestrapált ...

Volt egy megbeszélt találkozóm egy kedves ismerősömmel, és azért, hogy időben odaérjek túl korán értem be a belvárosba . Én ugyanis notórius késő vagyok, ha erre vigyázni akarok, akkor viszont legalább fél órával előbb érkezem. Most egy órával sikerült hamarabb a tett helyszínére érkeznem. Amíg várakozom, gondoltam sétálok egy kicsit itt a belvárosban, úgyis kellemes az idő. 

Ami rögtön felkeltette a figyelmemet, az a sok turista volt. Pihennek, nyaralnak, fellendítik a gyatra gazdaságunk, nincs is ezzel baj. Turkálnak az I  Budapest feliratú pólók, sapkák, dugóhúzók és egyéb kacatok közt. Szembejönnek az emberrel, időnként ha valaki nem óvatos, simán fellökik, ez már nagyobb gond, de legalább ők odalökik, hogy ekszkjúzmi. Ám minden egyes turistára jut egy magyar is. És ők is túrnak. Csak ők a kukákban. Ha nem ott, hát sántítva, remegő kézzel tartják hol a kalapjukat, hol szappant rég nem látott, görcsös markukat. Ez sem meglepő, tudjuk hol és hogy élünk. Csak nyugtalanító... ki tudja mikor jön el az idő, hogy felezzük a napi zsákmányt?! Ami furcsa, hogy mindezt angol nyelven teszik. 

Aztán jönnek a jómódú kéregetők, a szolizott, műkörmös, festéktől terhes arcú, kamu magyar pártát viselő rég nem lánykák, akik szintén angol nyelven, ijesztő széles mosollyal kínálgatják eredeti magyar gulyásukat, kávéjukat end szám drink....Hiába mondod nem kérsz, ezt így, magyarul, a válasz: ok, hevönájsz déj. Beléd is anyukám.... Ahogy kicsit tovább sétáltam, kikötöttem a Fővám téren. Itt már leplezetlenül és derékig lógnak az emberek a kukákban, levendula illat szál a hirtelen barna árusok táskáiból, s a külföldiek gyorsan szedik lábukat a téren át. Folytatom utam, mert már megint késve érek a dolgomra. Budapest, én így nem szeretlek.

Bocs, hogy semmi cuki állatkát, vagy reményteljes mantrát nem mellékeltem... de Baba néha komoly.

BABA OLVAS - Bárdy Zoltán : Eltemettük a részeges nagymamát

Saját értékelés:

A kötet két rövidke elbeszélést tartalmaz. 
Az első a címadó történet, valóban nem történik más, mint hogy eltemetik a részeges nagymamát. Na de milyen az a nagymama? Ibolyka néni egy igazi, jó humorú öreglány, és roppant bölcs is. Már csak azért is, mert tisztában van azzal, hogy a 80 évesen érkezett bölcsességgel sajnos már nem sokra jut az ember. Mottója élete utolsó éveiben csupán annyi, hogy érezd jól magad . Ibolyka néni ugyanis férjhez ment akkor, amikor azt illő volt, szült amikor azt illő volt, dolgozott, mert kellett, de nem azt tette soha amit igazán szeretett volna tenni.Ismerős történet, hisz sok ember esik a társadalmi elvárások csapdájába. Nos, Ibolyka néni ahogy megözvegyült tett róla, hogy többé ez elő ne fordulhasson, igaz nem jó módszert választott, de hát ne ítéljünk, hogy ne ítéltessünk, azért a piálásnak is meg vannak a maga szépségei, pláne ha a szóban forgó idős hölgynek az unokája azért küld az embernek whiskey-t, mert egy könyvben olvasta, s még soha nem ivott olyat, csak likőröket, amit hajdani ura megengedett neki, hisz egy társadalmilag elfogadott asszony nem pálinkázhat a délelőtt kellős közepén … (dehogynem!) Kicsit későn ugyan, és furcsa módon jött rá Ibolyka néni arra is, hogy a testi szerelem nem csak arról szólhat, hogy a dunyha alatt résnyire felhúzzák a hálóingét, beszélgetéssel együtt 5 percre… mindezt hogy? Hát pornó újságokból, amiket eladva egy télre való tüzelőt vett magának. Több funkciósak ezek a pornó lapok, ahogy látjuk. Ahogy Ibolyka néni ezt előadja unokájának, az valami fantasztikus, hisz azt hiszem már több felnőtt is rájöhetett arra, hogy ebben a nők sokkal kreatívabbak, és aktívabbak is, hiszen mi nem beszélünk róla, hanem tesszük, ellentétben a nagyot mondó, de keveset bíró férfiakkal. A legjobb, mikor Ibolyka néni anyagias lánya mindezt a temetésen megtudja édesanyjáról és saját fiáról, hogy piával, pornóval üzleteltek az ő tudta nélkül. Merthogy a kötetben Ibolyka néni a jó példa arra, hogy szívből kell élni, azt tenni, amit az ember szeretne, de mindig figyelni arra, hogy ezzel másnak ne okozzunk bajt. Ám lánya a mindig csak szerezni vágyó, anyagias ember mintapéldánya, aki úgy hiszi, hogy az ajándék, a pénz, a tárgyak kiválthatják az emberi törődést, szeretetet, odafigyelést és a megszerzett javak presztizst adnak. Őt se ítéljük el, sok ilyen ember él közöttünk… Az elbeszélés többi alakja is már-már tipikus, éppen ettől válik a darab emberivé, szerethetővé. 

A kötet második elbeszélése viszont ennél rövidebb, de jóval mélyebb írás. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kapott el a hányinger párszor, míg olvastam, de ettől eltekintve nagyon jó írás az is. Konkrétan egy újságírói csapat esetét dolgozza fel egy kurvával, a történet mindössze egyetlen délutánt mutat be. De milyen délután az!? Szakadó esőben kóborló kurvás, kocsmából kocsmába utazgatós, szerelembe esős, tragikus délután. Kati, merthogy örömlányunkat így hívják, és János, mert ő meg a fotós becsületes neve, szerelme páratlan, mégis mindennapos, persze nem feltétlenül kell ezt ebben a szélsőséges példában szó szerint venni. Két szerencsétlen ember egymásra találása önmagában tragédiát hordoz, de ahogy Bárdy kerekíti ki a történetet, arra bevallom sokat olvasott agyam sem tippelt volna még, míg Kati szuvas fogait és szájszagát próbáltam nem elképzelni az érzékletes sorok között. 
Sok ilyen Kati és János szaladgál a világban, és a történet próbára teszi a toleránsabb énünket, valószínűleg az írás eredeti célja éppen ez volt. Hogy emelkedjünk felül az előítéleteinken.Pontosan ettől tartom ezt remek írásnak. 
A kötetet csak az tudja értékelni, aki a realitás szépségét is képes meglátni, és nem dől be annak, hogy az a szép, ami csillog. Nem, az egyszerű ember szarkalábaiban megbúvó élettörténet sokkal szebb, mint egy kifent – kikent tündér mese. Azon egyszerű oknál fogva, hogy minden emberben sokkal több van, mint amit mutat, még abban is, aki magáról sem hiszi ezt el, nemhogy képes lenne másban meglátni az értékeket, őket ugyan sajnálom, de bennük is mindig több van a látszatnál. 
Míg olvastam a könyvet egy dal, és egy vers jutott az eszembe, egymást váltva. A dal az Ismerős Arcoké, A dolog, melyben van egy sor, ami Bárdyra illik: „Az író dolga, hogy meséljen, de igazat írni soha ne féljen”. A vers pedig Adyé. Az én menyasszonyom. Mert akárki akármit mond, ez a világ legszebb szerelmes verse, s valóban, amit Bárdy leír a második elbeszélésben, az „A világ legszebb szerelme”.