Márton nap az egyik legszebb névnapunk, nem csak mert jó hangzása van a névnek, hanem mert kedves legenda is kapcsolódik hozzá.
Szent Márton 316-ban született a mai Szombathely területén. Mikor a római császár katonájaként egy hideg éjjelen egy koldusnak adta köpenyét, hogy az ne fázzon, álmában megjelent neki Jézus, koldus alakban.
Ez akkora hatással volt Mártonra, hogy azon nyomban felhagyott a katonáskodással, és attól a naptól kezdve Istent szolgálta csupán, na meg a rossz sorsú embereket.
Megkeresztelkedett, és misszionáriusként élete végéig a szegényeken igyekezett segíteni.
Szelíd egy ember volt, ráadásul szégyenlős is, hiszen mikor megtudta, hogy püspökké szeretné kinevezni az egyház, akkor az érte küldött követség elől zavarában elbújt a liba ólban. Azonban gágogó madaraink nem hagyták elkallódni ezt a tehetséget, szárny-csapkodva, rikoltozva felhívták Mártonra a figyelmet, így végül mégis csak sikerült a püspöki kinevezést ráerőszakolni., s mivel az első trükkje nem jött be, Márton alázatosan el is fogadta a kinevezést.
Életének hátralévő részében Tours-ban tevékenykedett, segítette a szegényeket, és 398-ban csatlakozott égi kollégáihoz.
Nevéhez kötődik a pannonhalmi bencés apátság is, melyet annak tiszteletére építettek, hogy ott látta meg a napvilágot, pedig most már tudósaink megdönthetetlenül bebizonyították, hogy Szombathely az a terület, ahol ő született.
Szűz Mária után Magyarország második védőszentje lett Szent Márton, hiszen álmában megjelent neki egy kép, miszerint a király és az ország élére állva Márton védi ezt a gyönyörű hazát.
Hát ilyen volt ez a Szent Márton. És ilyen volt az akkori kor, csak álmodni kellett, s lám milyen nagy dolgok származtak az álmokból. De azért, ezen a napon illő adakoznunk a nálunk szegényebbeknek, s Márton tiszteletére eszünk libát, s iszunk hozzá bort.
Egyébiránt a keresztényektől jól megszokott logikai defekt ezen a napon is jelen van, hiszen Szent Márton tiszteletére éppen hogy nem lenne illő mulatozni, hiszen aszkéta életmódot élt, mindent megvont magától ... de hát ez már csak egy ilyen vallás.
De nem csak ezért eszik November 11-én a magyar libát!
A turáni átok, mely a magyarok örökös viszálykodását hozta el, csak akkor törik meg a legenda szerint, hogy ha ezen a napon békességben fogyasszuk el eme szárnyas húsát, és iszunk mellé finom bort.
Azt hiszem ha ismerjük a történelmet, és nyitott szemmel járunk manapság, könnyen rájöhetünk, hogy akárcsak a szilveszteri lencse evés, ez a liba dolog se nagyon jött még be a magyaroknak, úgyhogy tessék idén kétszer szedni abból a ludaskásából, vagy sült combból, esetleg mindkettőből, és a bortól sem kell visszariadni!
Az átok eredete azonban kissé kétséges, egyesek szerint utánajárhatatlanul ősi eredetű. Mások szerint Nimród királyunk két iker fia, Tur és Ir az emberi dualitást képviselték, így harcoltak egymással folyamatosan. Az ő harcuk beleivódott minden leszármazottjuk vérébe, ezért van az, hogy a magyar soha nem él békében egymással, nem tart össze, hatalmas ereje sosem egyesülhet, így a világban ezt a különleges képességet sosem tudja tartósan megörökíteni.Megint mások szerint, táltosaink hozták ránk a bajt, kiket Szent István üldözött a buzgó keresztény hit erőltetése közepette, nem tisztelve ezzel saját őseit, származását, és különös képen nem tisztelve táltosaink szellemi erejét. Így nem árt ezen a napon előkapni a dekorációs elemként funkcionáló sámándobunkat, és eljátszani valami dallamot rajta őseinknek, míg arra kérjük őket ne haragudjanak már annyira ránk, hisz Zeuszt is lecserélték a görögök ... igaz rosszabbul is élnek azóta ...de ettől most tekintsünk kicsit el.
A római kultúra sem szenved hiányt Márton - napi hagyományból, hiszen ennek az ünnepségnek ( ahogy legtöbb ünnepünknek) a valós eredete tőlük származik.
November elején a jó földművelő emberek nagy ünnepséget tartottak, akkor még az orvoslás istenének (Aesculapius) szánva a mulatást, de minden esetre ezekben az időkben zárták a földművelési évet, így megkóstolták az új bort, mely ezekben az időkben készül el, s mivel az új termény is kitart a télre, ünneppel zárták az év ezen szakaszát, megköszönve ami van, és kérve a további bő termést.
Hogy jött ide a lúd? Hát nagyon könnyen, Mars, a hadisten madara ez a jómadár, s az erő jelképeként ezen szárnyasokat fogyasztották a mulatságok idején. Mars madara is a gágogás miatt lett, hiszen a rómaiakat a gágogás mentette meg egyszer a galloktól, kik az éj leple alatt szerették volna leölni a római katonákat. De hős madár ez a liba, jó házőrző, hát lebuktatta az ellent.
A liba római neve avis Martis, kis szójátékkal Márton madara, így a római kultúrából lopkodó keresztényeknek nem kellett lecserélni ezen az ünnepen a libát, hisz adott, hogy Márton napkor liba a menü. Ezt a protestánsok később még Luther Mártonnal is megtámogathatták, így lehetséges, hogy az ősi szokás modern köntösben, észrevehetetlenül beolvadt a maga helyére.
Egy a lényeg, Márton nap van, így Boldog Névnapot a Marciknak, mi meg együnk libát, igyunk bort, és legyen minden házban béke és szeretet! Úgy legyen!
November 1. a keresztény kultúrkörben a Mindenszentek ünnepe. Ilyenkor az üdvözült lelkekért gyújtanak gyertyát, s emlékeznek meg róluk.
November 2. a Halottak napja, amit először 998-ban ünnepelt a katolikus egyház, Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezésére, aki ezt a napot arra szánta, hogy minden holt lélekre megemlékezzenek. Ezen a két napon a keresztények a 14. századtól hivatalosan is elmondták a halottakért a liturgiákat, a Halottak olvasóját, mely öt tizedből álló imádság, és Jézus öt sebére utal. Az ilyenkor tartott gyászmisék a halottakért való közben járást jelenti, hogy lelkük feloldozást nyerhessen, és feltámadhasson, elnyerjék az örök életet. A protestánsok Október 31-én, a reformáció emléknapján mentek ki a temetőbe gyertyát gyújtani a halottakért.
Ez a keresztény szokás csak fokozatosan épült be a nem keresztény emberek ünnepei közé, viszont elterjedése után különböző szokások léptek életbe.
Vannak olyan magyar helységek, ahol ilyenkor ételt osztanak a szegények közt, harangoztatnak a család halottaiért, a régi világban ezen a napon (Mindenszentek napján) fogadtak fel új cselédet, és ilyenkor választottak bírót. A bukovinai magyarok ételt is tesznek a halottak sírjára. Sokan úgy tartották, hogy ezen az éjjelen a halottak visszatérnek otthonaikba, ezért minden helységben gyertyát gyújtottak, hogy a halott ne tévedjen el, az asztalnál nekik is kitettek egy terítéknyi ételt, hogy a halott, ha szeretne, ezen az éjjelen újra együtt ülhessen az asztalnál szerettei között.
Ez a hagyomány nem keresztényi eredetű, sokkal ősibb, mélyebb hiedelem az alapja.
A pogány vallás szerint Samhain, vagy Halloween éjjelén, október 31-én éjjel a világok közti fátyol elvékonyodik. Ilyenkor a két világ - az élő és a holt - átjárhatóvá válik, s ez remek idő a jövendöléshez, hisz a holtak ilyenkor beszélnek hozzánk, s ha kellő alázattal, örömmel fogadjuk őket, tanácsokkal szolgálnak. A pogányok szerint ez az ünnep az elmúlás, és újjászületés ünnepe, míg az Isten vezeti a Vad Hajszát, azaz a holt tündérek vágtáját az éjben, hogy megérkezve a Holtak Birodalmába fogadhassa a holt lelkeket, melyeket az élők elengedtek, addig az Istennő, öreg korba lép, azaz az életerő megkezdi hanyatlását a földi világban. Ilyenkor felkészülünk a télre, a tetszhalálra, de csak azért, hogy majd tavasszal újult erőre kapva kiteljesedhessék az Élet. Ilyenkor a régi világban leölték a parasztok az állataik egy részét, így vér is társul az ünnepkörhöz, de ez nem csak ijesztő, hanem megnyugtató is egyben, hisz azzal, hogy a jószág egy része elpusztul, több élelem marad a többinek, s a fagyos télben az embernek is jut élelem. Ez a hipermarketek világában már nem igazán állja meg a helyét, de nagyon sokáig komoly hagyománya volt a tél elejei gazdálkodásban.
A legtöbb pogány vidéken ilyenkor tánccal, mulatsággal töltik az estét, hiszen az elhunytak szellemei nem kesergésre kíváncsiak, hanem ugyanolyan érdeklődők, kedvesek, mint életükben voltak, s elvárják, hogy élő rokonaik ugyanúgy kedélyesen várják őket ezen az éjjelen, mintha csak fizikai valójukban toppantak volna közéjük.
Mindegy miben hiszünk, ha a hit megvan, akkor Október 31-től November 2-ig a halottainkkal törődünk, és egyszerre búcsúzunk, és üdvözlünk. Mindegy, hogy csendes megemlékezéssel töltjük ezt, vagy templomba, temetőbe járva dogmatikus rendszerben, fegyelmezetten, esetleg féktelen mulatsággal üljük meg az ünnepet, a lényeg akkor is az, hogy a halottainkat elengedjük ezekben a napokban, és a számunkra szimpatikus isteneket megkérjük, hogy fogadják be őket az ő világukba, nyugodjanak békén, aktuális létformájukban várják ki azt, hogy újra együtt lehessünk, hiszen hamarosan mi is követjük őket, bárhol legyenek is.
Tartsuk tiszteletben egymás hitét, s ilyenkor ne az élőkkel vitázzunk, ki hogy éli meg ezeket a napokat, hanem békés, magunkba fordulás, meditálás, emlékezés jellemezze napjainkat.
Vagy épp semmi, az is megoldás.
Sajnálattal tapasztalom, hogy akárcsak a Valentin-nap, a Halloween is nagy port kavaró ünnep kicsiny hazánkban. Leginkább az ismeretek hiánya okozza ezt, minden résztvevő részéről.
A fogyasztói szemléletmód áldatlan hatása ugyanis elvette az emberektől a legfontosabbat, a hitet.
Pedig ezt az ünnepkört hit nélkül olyan megélni, mint víz nélkül úszni.
Szép, kedves dolog gyertyát gyújtani , de ha valaki nem érzi át, hogy a láng ilyenkor azért ég, hogy az éltető és pusztító tűz egyszerre fejtse ki szellemi hatását, akkor konkrétan csak hangulatvilágítássá silányul az, aminek teljes szívünkből kéne jönnie.
Jópofa dolog partykra járni, de ha nem tudjuk, hogy miért is vigadunk, akkor ezek a napok egyszerű bulik csupán. A Halloween nem szimpla farsang, annak is meg van a maga ideje, sőt, annak is komoly spirituális, vallási értelme, szándéka van.
Amíg csak azért faragunk töklámpást, mert a szomszéd is, addig bizony ezek az ünnepek jó sok pénzünkbe, fölösleges kacatok beszerzésébe kerülnek, pedig a pénznek semmi köze ehhez az ünnepkörhöz.
Tégy bárhogy, higgy bárhogy, a lényeg, érezd jól magad a bőrödben, tégy belátásod szerint, de engedd el az elmenőt, és üdvözöld az érkezőt! Legyen hited szerint!
Égjenek a fények értetek, drága szeretteim, bár testem, lelkem sóvárog utánatok, nyugodjatok végső, fizikai nyughelyeteken. Hamarost újra látlak benneteket, de addig minden nap hallom hangotok, velem vagytok minden cselekedetemben, mert onnan, ahol most vagytok, élő, valós szeretettel vigyáztok rám. Tudom, hogy csak egy pillanat az, amit egyedül töltök, tudom, hogy nincs mitől félnem, tudom, hogy az a szeretet, ami fizikai életünkben összekötött minket, soha el meg nem szűnő állapot. Legyetek áldottak. Úgy legyen!
És égjen a fény azokért is, akiket sose láttam, de ők értem is éltek, cselekedtek.
Wass Albert: Gyertyaláng
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek, és síró anyák ...
Emlékszobor ... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.
Sok régi ház hiába várja őket,
S fehér csöndjével sok fehér falu ...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.
Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát ...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték, s most őrzik tovább.
Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt ...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt ...
Holtak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang ...
a Tátráról felel reá egy másik ...
zeng-bong az éj ... galang ... galang ... galang ...
ezer kicsi harang ...
Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.
Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya ...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.
Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?
Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek ...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?
Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák ...
Aztán gránátok zúgták a zenét ...
aztán gránátok hozták a halált ...
Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha ...
Doberdő várta.Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.
Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen ...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.
Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.
S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!
Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon ...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?
Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!
Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra ...!
Magyarország ... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba ...
Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.
Te már tudod sors verte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.
Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem : halott katona.
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ ...
Ennyi sírra, hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.
Határon túl kéne virágért menni ...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.
/ " Ne sírj, úgy is mindegy, a lovacska elszaladt, felhők között a nap, felhők között a nap.
Kék és narancssárga színekbe öltözött,
Most már senki se bánthat, most már semmi se fájhat!
Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz, örökre megtalálhat, vagy örökre elveszíthet."/
