Saját értékelés:
Kesernyés, édeskés, könnyű és egyben kegyetlen. Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor becsuktam a könyvet.
Alapvetően nem szeretem a romantikus regényeket, viszont ez annak ellenére, hogy az, mégse az. Ez valami igazi történet, igazi alakokkal, butaságokkal, tévedésekkel, hittel, reménnyel, csüggedéssel, folyamatos igazság kereséssel. Pont mint az élet. A történet finom eleganciába burkolt nyersesége engem mindenképp meggyőzött arról, hogy több Vaszary kötetet kell olvasnom.
Nem akarom lelőni a poént, mert ehhez a könyvhöz hangulat kell, s ha meg van a hangulat, a vége olyan kiábrándító, kijózanító, hogy legszívesebben a Dunába dobtam volna a könyvet. De a végén csak egy mondat dübörgött bennem végig, és mire tizedjére hangzott el a fejemben, teljesen más hangsúlya lett:
„A világ legszebb lánya a "Kék Duna” teraszán ült…" Hm, a vége miatt mondható el erről a mondatról, hogy ez az igazi szerelem. Elfogult, bohó, és vak…nagyon vak!
Aki a szirupos történeteket kedveli, az biztosan csalódik ebben a regényben, ám aki képes lassú ütemben hömpölyögni a történettel, és bele tudja magát érezni mások élethelyzetébe, annak nagyszerű kikapcsolódás ez a könyv.
A karakterek eredetiek, kedvesek, tökéletlenek, esendők, egyszerűek és mégis olyan sokat mondóak. Pudovákné például alig szerepel benne, mégis látjuk magunk előtt, ahogy mint egy múltbéli kísértet vonul át a helyszíneken. Hősünk egy tipikus férfi, sármosnak is találhatnánk, ha a vége nem olyan, amilyen, barátja, Milánkovics Milán majd' minden magyar ember háza táján előforduló kissé unalmas, de jó barát, Babyka az örök szerető, könnyes, édes, nedves, kedves. Évike a túlfűtött örök Nő, a zene bolondja, aki épp annyira fantasztikus, mint amilyen rémes. Kedves alakok, jó bepillantani a világukba, és megnyugtató is egyben, hogy valójában nincsenek egyedi esetek.
Nem egy világirodalmi remekmű, de forró nyári napon, jéghideg rozé fröccs mellett sok mosolyt és egy két huncut könnyet előcsaló olvasmány.
Alapvetően nem szeretem a romantikus regényeket, viszont ez annak ellenére, hogy az, mégse az. Ez valami igazi történet, igazi alakokkal, butaságokkal, tévedésekkel, hittel, reménnyel, csüggedéssel, folyamatos igazság kereséssel. Pont mint az élet. A történet finom eleganciába burkolt nyersesége engem mindenképp meggyőzött arról, hogy több Vaszary kötetet kell olvasnom.
Nem akarom lelőni a poént, mert ehhez a könyvhöz hangulat kell, s ha meg van a hangulat, a vége olyan kiábrándító, kijózanító, hogy legszívesebben a Dunába dobtam volna a könyvet. De a végén csak egy mondat dübörgött bennem végig, és mire tizedjére hangzott el a fejemben, teljesen más hangsúlya lett:
„A világ legszebb lánya a "Kék Duna” teraszán ült…" Hm, a vége miatt mondható el erről a mondatról, hogy ez az igazi szerelem. Elfogult, bohó, és vak…nagyon vak!
Aki a szirupos történeteket kedveli, az biztosan csalódik ebben a regényben, ám aki képes lassú ütemben hömpölyögni a történettel, és bele tudja magát érezni mások élethelyzetébe, annak nagyszerű kikapcsolódás ez a könyv.
A karakterek eredetiek, kedvesek, tökéletlenek, esendők, egyszerűek és mégis olyan sokat mondóak. Pudovákné például alig szerepel benne, mégis látjuk magunk előtt, ahogy mint egy múltbéli kísértet vonul át a helyszíneken. Hősünk egy tipikus férfi, sármosnak is találhatnánk, ha a vége nem olyan, amilyen, barátja, Milánkovics Milán majd' minden magyar ember háza táján előforduló kissé unalmas, de jó barát, Babyka az örök szerető, könnyes, édes, nedves, kedves. Évike a túlfűtött örök Nő, a zene bolondja, aki épp annyira fantasztikus, mint amilyen rémes. Kedves alakok, jó bepillantani a világukba, és megnyugtató is egyben, hogy valójában nincsenek egyedi esetek.
Nem egy világirodalmi remekmű, de forró nyári napon, jéghideg rozé fröccs mellett sok mosolyt és egy két huncut könnyet előcsaló olvasmány.
Tartalom:
Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek. Vajon túlélheti-e a két rendkívül különböző ember házassága a korkülönbség mellett a női és férfi szerepértelmezésekből is fakadó vitákat, egy régi szerelem nyomasztó emlékét, a környezet rosszallását, intrikáit, a férfiakat mágnesként vonzó fiatalasszony körül legyeskedőket? Vaszary Gábor finom humorral átszőtt keserédese érdekes választ ad minderre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése