BABA KOMOLY - Nekik nincs több álmuk

Dear Mr. Obama, 
Kereken 50 éve mondta egy színesbőrű testvére... nem viccelt, és csak mert régen mondta, nem jelenti azt, hogy érvénytelenek a szavai, és most, hogy újra mások dolgába ütik büszke amcsi orrukat, talán nem ártana jobban emlékezni a saját történelmükre.

Arról álmodozom, hogy egy szép napon ez a nemzet fölemeli a fejét, és megéli hitvallása szavainak igazi értelmét: Számunkra magától értetődő, hogy minden ember egyenlő. 

Mr. Obama, tudja ki mondta ezt? Az a Martin Luther King, aki nélkül maga most nem lehetne amerikai elnök! Fegyverrel a kézben még senki nem hozott békét, pláne nem idegen nemzetek földjére nem, s ha egyenlő minden ember, akkor a szíriai is, és az izraeli is, meg egyenlő volt a vietnámi is, és az összes indián törzs. Nem csak a néger egyenlő a fehérrel! De nyilván sok ember van, aki ezt nem gondolja komolyan, sőt erősen ellenzi. Ám úgy gondolom, minden anya könnye egyformán hullik a halott gyermekei után ... ha valamiben, hát ebben teljesen biztos, hogy egyenlők vagyunk MIND!

EzEz csak azért kívánkozott ki, mert látom, hogy az aktuálpolitikával foglalkozó ismerőseim közt - akiket nagyon szeretek ezért, mert ők legalább ébren vannak, és nem cukiságokkal és hülyeségekkel tömik az agyukat - felütötte fejét a "melyik oldalnak szurkoljak, higgyek" jelenség.

Maradjunk annyiban, hogy fotelből látni bármilyen háborút és arról véleményt nyilvánítani annyit ér, mint bögrével visszaméricskélni a tengervizet a süllyedő hajóról. Emberek halnak meg méltatlan körülmények közt, halom fölösleges szenvedés, borzalmas fizikai fájdalom, és rettegés ... és senki ne dédelgessen hiú ábrándokat, ez csak rosszabb lesz. Úgyhogy míg nem megy oda valaki, és kötözi le a kezüket, hogy ne bántsák egymást az emberek, addig bármely oldalnak is adunk igazat, az igazság ott van, hogy eleve nem szabadna engedni, hogy bármely hatalom nőket, gyerekeket, fiúkat és apákat küldjön a halálba pusztán emberi ego, és hatalomvágy miatt.

Bocs, hogy semmi cuki állatkát, vagy reményteljes mantrát nem mellékeltem... de Baba néha komoly.

BABA OLVAS - Vaszary Gábor : Csak Te!

Saját értékelés:

Kesernyés, édeskés, könnyű és egyben kegyetlen. Ezek a szavak jutottak eszembe, amikor becsuktam a könyvet. 
Alapvetően nem szeretem a romantikus regényeket, viszont ez annak ellenére, hogy az, mégse az. Ez valami igazi történet, igazi alakokkal, butaságokkal, tévedésekkel, hittel, reménnyel, csüggedéssel, folyamatos igazság kereséssel. Pont mint az élet. A történet finom eleganciába burkolt nyersesége engem mindenképp meggyőzött arról, hogy több Vaszary kötetet kell olvasnom. 
Nem akarom lelőni a poént, mert ehhez a könyvhöz hangulat kell, s ha meg van a hangulat, a vége olyan kiábrándító, kijózanító, hogy legszívesebben a Dunába dobtam volna a könyvet. De a végén csak egy mondat dübörgött bennem végig, és mire tizedjére hangzott el a fejemben, teljesen más hangsúlya lett: 
„A világ legszebb lánya a "Kék Duna” teraszán ült…" Hm, a vége miatt mondható el erről a mondatról, hogy ez az igazi szerelem. Elfogult, bohó, és vak…nagyon vak! 
Aki a szirupos történeteket kedveli, az biztosan csalódik ebben a regényben, ám aki képes lassú ütemben hömpölyögni a történettel, és bele tudja magát érezni mások élethelyzetébe, annak nagyszerű kikapcsolódás ez a könyv. 
A karakterek eredetiek, kedvesek, tökéletlenek, esendők, egyszerűek és mégis olyan sokat mondóak. Pudovákné például alig szerepel benne, mégis látjuk magunk előtt, ahogy mint egy múltbéli kísértet vonul át a helyszíneken. Hősünk egy tipikus férfi, sármosnak is találhatnánk, ha a vége nem olyan, amilyen, barátja, Milánkovics Milán majd' minden magyar ember háza táján előforduló kissé unalmas, de jó barát, Babyka az örök szerető, könnyes, édes, nedves, kedves. Évike a túlfűtött örök Nő, a zene bolondja, aki épp annyira fantasztikus, mint amilyen rémes. Kedves alakok, jó bepillantani a világukba, és megnyugtató is egyben, hogy valójában nincsenek egyedi esetek. 
Nem egy világirodalmi remekmű, de forró nyári napon, jéghideg rozé fröccs mellett sok mosolyt és egy két huncut könnyet előcsaló olvasmány.

Tartalom:

Mit tehet az ember, ha első látásra beleszeret egy nála több mint húsz évvel fiatalabb, viruló szépségű lányba, aki ráadásul másik férfiba szerelmes? A legtöbben lemondanának a reménytelen ügyről, Vaszary Gábor hősét, a jóképű, tapasztalt építészt azonban nem ilyen fából faragták. Az oltárig vezető út autós üldözéssel, magándetektívvel, halott papagájjal, akadékoskodó nagynénivel és egyéb problémákkal van kikövezve, ám az igazi nehézségek még csak ezután következnek. Vajon túlélheti-e a két rendkívül különböző ember házassága a korkülönbség mellett a női és férfi szerepértelmezésekből is fakadó vitákat, egy régi szerelem nyomasztó emlékét, a környezet rosszallását, intrikáit, a férfiakat mágnesként vonzó fiatalasszony körül legyeskedőket? Vaszary Gábor finom humorral átszőtt keserédese érdekes választ ad minderre.

BABA OLVAS - William Golding : A legyek ura

Saját értékelés:

Ezt az ifjúsági regényt nyilván nem az én korosztályomnak kéne olvasnia, de mivel anno kimaradt, úgy gondoltam bepótolom. Kissé tévesen újfent hallgattam a kritikákra, és borzalmasan izgalmas történetet vártam. 
Vártam…mert nem jött. 
Jó, nyilván nem egy humoros írás, egy laza kis ponyva, de az a visszhang, ami övezi a kötetet, nem igazán illik rá. 
De lehet csak én vagyok „öreg” és sokat látott ehhez. 
Valahol teljesen normális és elengedhetetlen dolog az, hogy ha zárt helyen vészhelyzetbe kerül egy csoport ember, ott az agresszió előbb utóbb felüti fejét. Még békeidőben sem tud az ember az egojától szabadulni, mit várunk akkor egy csapat gyerektől, akik a tűzőnapon, pusztán gyümölcsön, meg időnként némi húson tengődnek, egyedül, a felnőttek megnyugtató jelenléte nélkül? Persze egy kattantabb felnőttel rosszabbul jártak volna szerintem. 
Nem mondom, hogy nincs benne tragédia, de közel sem olyan borzalmas, mint ahogy hüledezik ezen a könyvön a legtöbb ember. Ilyenkor szoktam azon gondolkodni, hogy az ellustult, kényelmes, álszent nyugati ember mennyire nem ismeri , vagy épp nem akarja ismerni saját belső világát és az alapvető emberi természetet. 
Minél többet gondolkodom, annál inkább rájövök, nem is a regény az, ami elgondolkodtat, hanem az a sok vélemény, amit hallottam róla. 
Ha ettől eltekintek, akkor ez egy laza, de érdekes olvasmány, tetszettek benne a főszereplő srácok, különösen a szöszi Ralph, jó volt olvasni hogy válik egy gyerek felnőtt férfivá, mert ő azzá vált, míg a többi simán csak hagyta, hogy az alap ösztönei irányítsák. Röfi is nagy karakter, de ő tipikusan az az alak, aki a mindennapokban is magával hordozza a saját tragédiáját, valahogy ez már csak így szokott lenni, hogy aki túl nagy teret ad az intelligenciájának és a kis lelkének, az ha testileg satnya, mindenképpen csak elbukni képes. Nincs jól, de így szokott lenni. 

Talán a történet leírásával lehetett némi gubancom, nem tudom, mert tényleg nagyon szerethető kis karakterek ezek a srácok, a tájleírás is szép, de valahogy nekem valami nem stimmelt. De csak egész kicsit nem stimmelt!
Összességében jó könyv, de a kritikái miatt durvábbra számítottam.