Minden Kedves Olvasómnak Békés, Áldott Ünnepeket Kívánok!
Szeretném megköszönni a figyelmeteket, és azt a sok kedves visszajelzést, amivel időről- időre megtiszteltek.
Valószínűleg a blogot már csak jövőre töltöm meg új tartalommal, nem mondom, hogy addig tétlenkedek, de félkész dologgal nem szívesen állok elő. Bízom benne, hogy a jövőben is sok vidám percet tudok majd Nektek okozni, de most Karácsony van, most álljunk meg ezzel egy cseppet, és töltődjünk fel a család, és barátok által kapott szeretetben.
Kívánom, hogy aki olvassa-e sorokat élje át a Csodát, amire csak a Szeretet képes, gazdagodjon az elkövetkező pár napban olyan felejthetetlen, kellemes élményekkel, amire nagy szükség lesz a rossz napok alatt. Mert jönnek majd olyanok is, de most csak örüljünk, pihenjünk, együnk finomakat, és vegyük körbe magunkat azokkal, akiket tiszta szívből szeretünk.
Legyen rajtatok áldás!
Szeretettel és Tisztelettel : Baba
/ "Amíg élnek a fák, amíg látom a hegyeket,
addig úgy gondolok Rád, ahogy kacagnak a gyerekek.
Tiszta szívvel, szeretettel, könnyes szemmel, őszintén,
mert mindenhez Szeretet kell, ami erősebb, mint én." /
Jó tanácsok az Ünnepekre, hogy ne árts más élőlényeknek, ha már a szeretet ünnepét tartjuk!
1. Ne végy élő állatot - gyermekedet nem így tanítod felelősségre, hiszen ő nem méri fel mivel jár egy cuki szőrgombóc, vagy vicces teki élethosszáig tartó gondoskodás, sok esetben felnőtt ember sem képes ezt belátni, kutyának sétálnia kell, hullik a szőre minden bundás állatnak, amit takarítani kell, a macska karmol, és mindegyik eszik. Minden nap. És az pénzbe kerül, ahogy a te ételed is, és az orvosi költség se két forint, így meggondolatlanul NE VÉGY ÉLŐ ÁLLATOT, NEM JÁTÉK! Ha mégis kell egy kiskutya, kiscica, fogadj örökbe egyet, ő nagyon hálás lesz neked, te a költségeidet némileg csökkentetted, és igazi ajándékká válhattok egymás számára, hiszen mekkora különbség van vásárlás, és befogadás között!
2. Ne petárdázz - Semmi vicces nincs abban, hogy az emeletről ledobsz egy robbanó hangot hallató izét. Ez ugyanis beleeshet egy járókelő nyakába, babakocsiba, épp arra sétáló kutya hátára, és a kocsik fényezésének sem tesz jót. Hangjától félnek az állatok, igen, a szomszéd idegesítő vakarcsa is retteg tőle, tudom, hogy téged ez nem érdekel, de a szomszédod szereti azt a vakarcsot, és ha még nem próbáltál megnyugtatni rettegő állatot, el se tudod képzelni mennyi aggodalmat, félelmet okozol ezzel nem csak az állatnak, de a gazdájának is. Ilyenkor némely állat képes kiugrani az ablakon, ha azt a menekülő útvonalat tartja éppen jónak ijedtében, ha ez bekövetkezik, valljuk be, gyilkossá válsz. De nem csak a kisállat fél ám ettől a hangtól, hanem a kisbabák, háborút megjárt idősek, és konkrétan minden jóérzésű ember gyűlöli a robbanás hangját. Ha te mégis szereted, akkor javaslom jelentkezz önkéntes katonának, menj Irakba, és ott hallgathatod fülednek kedves hanghatásodat. Persze lehet 2 perc múlva sírva fakadsz, de egy próbát megér. Ja, és attól, mert te nem petárdázol, de nem kobzod el attól, akinél van, nem vered ki a kezéből, ugyanúgy tehetsz erről a bosszantó, káros szokásról, mint aki csinálja. - NE PETÁRDÁZZ!
3. A karácsonyfa nagyon szép, csillognak a díszek rajta, az égősor vidáman pislog, és nagyon meghitté tudja tenni az ünnepeket. Ám két dolog is hibádzik vele: 1. gyúlékony! Ha nem akarsz kétszer sült lenni, és nem szeretnéd végig nézni, ahogy hamuvá ég minden, amiért addig keményen dolgoztál, vigyázz arra, hogy ne gyulladjon ki. Mitől tud kigyulladni? Csillagszórótól például, vagy attól, hogy gyertyát teszel rá égősor helyett, csak hogy klasszikusabb legyen a móka, vagy ha zárlatos az égősorod. Ha nem vagy a fa mellett, ne égjen rajta semmi! 2. élő növényt vágtak ki csak azért, hogy 1-2 hétig te gyönyörködhess benne. Az ára se volt semmi, de az Élet felbecsülhetetlen, így ez a része engem speciel nem érdekel, de az igen, hogy miután meguntad, elmúlt a nagy áhítat, kidobod a kukába. Abból a fából ceruza, bölcső, íróasztal is készült volna, az se jobb sors, mint a szelektív kuka mellett elrohadni, de lássuk be hasznosabb. Ha rendes akarsz lenni, vagy gyökeres fát vásárolsz, amit később el lehet ültetni, és el is ültetsz, vagy visszaszolgáltatod a kertészetnek, ahonnan hoztad, esetleg műfenyőt vásárolsz, ami egyszeri kiadást jelent, ám 10-20 évre ( minőségtől függően) megoldott a fenyőfa kérdésed. De ha az eldobálós fakivágás híve vagy, még mindig javíthatsz a dolgon azzal, hogy az ünnepek elmúltával odaadod olyannak, akinek nincs mivel fűtenie. Persze a gyanta végett nem túl jó tüzelő anyag a fenyő, hőtermelésében is alul marad, de hidd el, míg te a családod körében jól lakva keresgéled a puffadás elleni gyógyszered, van aki fagyoskodik az otthonában.
/ nekem itt jobban tetszik/
4. Álszent ne légy, de tudd, hogy nem minden embernek van családja, otthona, étele. Ha máskor nem, hát ilyenkor ne lépj át a hajléktalanokon, ne kergesd le őket a buszról, ők fáznak, és igazad lehet abban, hogy te nem ezért fizettél, de tudod nem lehetsz benne biztos, hogy te soha nem kerülsz olyan helyzetbe! Ám egyre vigyázz, a saját érdekedben. Ha teheted, NE ADJ ALAPÍTVÁNYNAK! Tudom csúnyának tűnik így elsőre, de gondolkodj. Te nagy hévvel elküldesz pénzt, élelmiszert ezt-azt. Látod ki veszi át? Látod hova kerül? Nem! Ülj be mesét olvasni a gyermek osztályra egy kórházba, és add Te magad oda azt a szelet csokit, azt a kiló kenyeret, vagy amit akarsz. Ne bízd ezt másra, szánj rá időt, hogy ha valóban segíteni akarsz. Tudod miért a Te érdeked ez? Mert ha januárba, vagy később meghallod, hogy ez, vagy az az alapítvány x milliót csalt el, soha többé nem fogsz adni semmit, mert teljesen jogosan ki fogsz akadni. Viszont a világban nagyon sok a szegény, beteg, segítségre szoruló ember, és ők nem tehetnek arról, ha egyesek a Te lelki ismereteddel játszanak, és ezzel keresik meg a betevő luxus cikkeiket. Hidd el, attól mert Te jó vagy, a többi ember nem az!
Szóval ésszel, és főleg szívvel ünnepelj. Kívánom, hogy ha veszed az energiát arra, hogy ezekre odafigyelj, kamatostul kapd vissza az Élettől kicsi szíved nagy tetteit. Áldott Ünnepeket!
Márton nap az egyik legszebb névnapunk, nem csak mert jó hangzása van a névnek, hanem mert kedves legenda is kapcsolódik hozzá.
Szent Márton 316-ban született a mai Szombathely területén. Mikor a római császár katonájaként egy hideg éjjelen egy koldusnak adta köpenyét, hogy az ne fázzon, álmában megjelent neki Jézus, koldus alakban.
Ez akkora hatással volt Mártonra, hogy azon nyomban felhagyott a katonáskodással, és attól a naptól kezdve Istent szolgálta csupán, na meg a rossz sorsú embereket.
Megkeresztelkedett, és misszionáriusként élete végéig a szegényeken igyekezett segíteni.
Szelíd egy ember volt, ráadásul szégyenlős is, hiszen mikor megtudta, hogy püspökké szeretné kinevezni az egyház, akkor az érte küldött követség elől zavarában elbújt a liba ólban. Azonban gágogó madaraink nem hagyták elkallódni ezt a tehetséget, szárny-csapkodva, rikoltozva felhívták Mártonra a figyelmet, így végül mégis csak sikerült a püspöki kinevezést ráerőszakolni., s mivel az első trükkje nem jött be, Márton alázatosan el is fogadta a kinevezést.
Életének hátralévő részében Tours-ban tevékenykedett, segítette a szegényeket, és 398-ban csatlakozott égi kollégáihoz.
Nevéhez kötődik a pannonhalmi bencés apátság is, melyet annak tiszteletére építettek, hogy ott látta meg a napvilágot, pedig most már tudósaink megdönthetetlenül bebizonyították, hogy Szombathely az a terület, ahol ő született.
Szűz Mária után Magyarország második védőszentje lett Szent Márton, hiszen álmában megjelent neki egy kép, miszerint a király és az ország élére állva Márton védi ezt a gyönyörű hazát.
Hát ilyen volt ez a Szent Márton. És ilyen volt az akkori kor, csak álmodni kellett, s lám milyen nagy dolgok származtak az álmokból. De azért, ezen a napon illő adakoznunk a nálunk szegényebbeknek, s Márton tiszteletére eszünk libát, s iszunk hozzá bort.
Egyébiránt a keresztényektől jól megszokott logikai defekt ezen a napon is jelen van, hiszen Szent Márton tiszteletére éppen hogy nem lenne illő mulatozni, hiszen aszkéta életmódot élt, mindent megvont magától ... de hát ez már csak egy ilyen vallás.
De nem csak ezért eszik November 11-én a magyar libát!
A turáni átok, mely a magyarok örökös viszálykodását hozta el, csak akkor törik meg a legenda szerint, hogy ha ezen a napon békességben fogyasszuk el eme szárnyas húsát, és iszunk mellé finom bort.
Azt hiszem ha ismerjük a történelmet, és nyitott szemmel járunk manapság, könnyen rájöhetünk, hogy akárcsak a szilveszteri lencse evés, ez a liba dolog se nagyon jött még be a magyaroknak, úgyhogy tessék idén kétszer szedni abból a ludaskásából, vagy sült combból, esetleg mindkettőből, és a bortól sem kell visszariadni!
Az átok eredete azonban kissé kétséges, egyesek szerint utánajárhatatlanul ősi eredetű. Mások szerint Nimród királyunk két iker fia, Tur és Ir az emberi dualitást képviselték, így harcoltak egymással folyamatosan. Az ő harcuk beleivódott minden leszármazottjuk vérébe, ezért van az, hogy a magyar soha nem él békében egymással, nem tart össze, hatalmas ereje sosem egyesülhet, így a világban ezt a különleges képességet sosem tudja tartósan megörökíteni.Megint mások szerint, táltosaink hozták ránk a bajt, kiket Szent István üldözött a buzgó keresztény hit erőltetése közepette, nem tisztelve ezzel saját őseit, származását, és különös képen nem tisztelve táltosaink szellemi erejét. Így nem árt ezen a napon előkapni a dekorációs elemként funkcionáló sámándobunkat, és eljátszani valami dallamot rajta őseinknek, míg arra kérjük őket ne haragudjanak már annyira ránk, hisz Zeuszt is lecserélték a görögök ... igaz rosszabbul is élnek azóta ...de ettől most tekintsünk kicsit el.
A római kultúra sem szenved hiányt Márton - napi hagyományból, hiszen ennek az ünnepségnek ( ahogy legtöbb ünnepünknek) a valós eredete tőlük származik.
November elején a jó földművelő emberek nagy ünnepséget tartottak, akkor még az orvoslás istenének (Aesculapius) szánva a mulatást, de minden esetre ezekben az időkben zárták a földművelési évet, így megkóstolták az új bort, mely ezekben az időkben készül el, s mivel az új termény is kitart a télre, ünneppel zárták az év ezen szakaszát, megköszönve ami van, és kérve a további bő termést.
Hogy jött ide a lúd? Hát nagyon könnyen, Mars, a hadisten madara ez a jómadár, s az erő jelképeként ezen szárnyasokat fogyasztották a mulatságok idején. Mars madara is a gágogás miatt lett, hiszen a rómaiakat a gágogás mentette meg egyszer a galloktól, kik az éj leple alatt szerették volna leölni a római katonákat. De hős madár ez a liba, jó házőrző, hát lebuktatta az ellent.
A liba római neve avis Martis, kis szójátékkal Márton madara, így a római kultúrából lopkodó keresztényeknek nem kellett lecserélni ezen az ünnepen a libát, hisz adott, hogy Márton napkor liba a menü. Ezt a protestánsok később még Luther Mártonnal is megtámogathatták, így lehetséges, hogy az ősi szokás modern köntösben, észrevehetetlenül beolvadt a maga helyére.
Egy a lényeg, Márton nap van, így Boldog Névnapot a Marciknak, mi meg együnk libát, igyunk bort, és legyen minden házban béke és szeretet! Úgy legyen!
November 1. a keresztény kultúrkörben a Mindenszentek ünnepe. Ilyenkor az üdvözült lelkekért gyújtanak gyertyát, s emlékeznek meg róluk.
November 2. a Halottak napja, amit először 998-ban ünnepelt a katolikus egyház, Szent Odiló clunyi bencés apát kezdeményezésére, aki ezt a napot arra szánta, hogy minden holt lélekre megemlékezzenek. Ezen a két napon a keresztények a 14. századtól hivatalosan is elmondták a halottakért a liturgiákat, a Halottak olvasóját, mely öt tizedből álló imádság, és Jézus öt sebére utal. Az ilyenkor tartott gyászmisék a halottakért való közben járást jelenti, hogy lelkük feloldozást nyerhessen, és feltámadhasson, elnyerjék az örök életet. A protestánsok Október 31-én, a reformáció emléknapján mentek ki a temetőbe gyertyát gyújtani a halottakért.
Ez a keresztény szokás csak fokozatosan épült be a nem keresztény emberek ünnepei közé, viszont elterjedése után különböző szokások léptek életbe.
Vannak olyan magyar helységek, ahol ilyenkor ételt osztanak a szegények közt, harangoztatnak a család halottaiért, a régi világban ezen a napon (Mindenszentek napján) fogadtak fel új cselédet, és ilyenkor választottak bírót. A bukovinai magyarok ételt is tesznek a halottak sírjára. Sokan úgy tartották, hogy ezen az éjjelen a halottak visszatérnek otthonaikba, ezért minden helységben gyertyát gyújtottak, hogy a halott ne tévedjen el, az asztalnál nekik is kitettek egy terítéknyi ételt, hogy a halott, ha szeretne, ezen az éjjelen újra együtt ülhessen az asztalnál szerettei között.
Ez a hagyomány nem keresztényi eredetű, sokkal ősibb, mélyebb hiedelem az alapja.
A pogány vallás szerint Samhain, vagy Halloween éjjelén, október 31-én éjjel a világok közti fátyol elvékonyodik. Ilyenkor a két világ - az élő és a holt - átjárhatóvá válik, s ez remek idő a jövendöléshez, hisz a holtak ilyenkor beszélnek hozzánk, s ha kellő alázattal, örömmel fogadjuk őket, tanácsokkal szolgálnak. A pogányok szerint ez az ünnep az elmúlás, és újjászületés ünnepe, míg az Isten vezeti a Vad Hajszát, azaz a holt tündérek vágtáját az éjben, hogy megérkezve a Holtak Birodalmába fogadhassa a holt lelkeket, melyeket az élők elengedtek, addig az Istennő, öreg korba lép, azaz az életerő megkezdi hanyatlását a földi világban. Ilyenkor felkészülünk a télre, a tetszhalálra, de csak azért, hogy majd tavasszal újult erőre kapva kiteljesedhessék az Élet. Ilyenkor a régi világban leölték a parasztok az állataik egy részét, így vér is társul az ünnepkörhöz, de ez nem csak ijesztő, hanem megnyugtató is egyben, hisz azzal, hogy a jószág egy része elpusztul, több élelem marad a többinek, s a fagyos télben az embernek is jut élelem. Ez a hipermarketek világában már nem igazán állja meg a helyét, de nagyon sokáig komoly hagyománya volt a tél elejei gazdálkodásban.
A legtöbb pogány vidéken ilyenkor tánccal, mulatsággal töltik az estét, hiszen az elhunytak szellemei nem kesergésre kíváncsiak, hanem ugyanolyan érdeklődők, kedvesek, mint életükben voltak, s elvárják, hogy élő rokonaik ugyanúgy kedélyesen várják őket ezen az éjjelen, mintha csak fizikai valójukban toppantak volna közéjük.
Mindegy miben hiszünk, ha a hit megvan, akkor Október 31-től November 2-ig a halottainkkal törődünk, és egyszerre búcsúzunk, és üdvözlünk. Mindegy, hogy csendes megemlékezéssel töltjük ezt, vagy templomba, temetőbe járva dogmatikus rendszerben, fegyelmezetten, esetleg féktelen mulatsággal üljük meg az ünnepet, a lényeg akkor is az, hogy a halottainkat elengedjük ezekben a napokban, és a számunkra szimpatikus isteneket megkérjük, hogy fogadják be őket az ő világukba, nyugodjanak békén, aktuális létformájukban várják ki azt, hogy újra együtt lehessünk, hiszen hamarosan mi is követjük őket, bárhol legyenek is.
Tartsuk tiszteletben egymás hitét, s ilyenkor ne az élőkkel vitázzunk, ki hogy éli meg ezeket a napokat, hanem békés, magunkba fordulás, meditálás, emlékezés jellemezze napjainkat.
Vagy épp semmi, az is megoldás.
Sajnálattal tapasztalom, hogy akárcsak a Valentin-nap, a Halloween is nagy port kavaró ünnep kicsiny hazánkban. Leginkább az ismeretek hiánya okozza ezt, minden résztvevő részéről.
A fogyasztói szemléletmód áldatlan hatása ugyanis elvette az emberektől a legfontosabbat, a hitet.
Pedig ezt az ünnepkört hit nélkül olyan megélni, mint víz nélkül úszni.
Szép, kedves dolog gyertyát gyújtani , de ha valaki nem érzi át, hogy a láng ilyenkor azért ég, hogy az éltető és pusztító tűz egyszerre fejtse ki szellemi hatását, akkor konkrétan csak hangulatvilágítássá silányul az, aminek teljes szívünkből kéne jönnie.
Jópofa dolog partykra járni, de ha nem tudjuk, hogy miért is vigadunk, akkor ezek a napok egyszerű bulik csupán. A Halloween nem szimpla farsang, annak is meg van a maga ideje, sőt, annak is komoly spirituális, vallási értelme, szándéka van.
Amíg csak azért faragunk töklámpást, mert a szomszéd is, addig bizony ezek az ünnepek jó sok pénzünkbe, fölösleges kacatok beszerzésébe kerülnek, pedig a pénznek semmi köze ehhez az ünnepkörhöz.
Tégy bárhogy, higgy bárhogy, a lényeg, érezd jól magad a bőrödben, tégy belátásod szerint, de engedd el az elmenőt, és üdvözöld az érkezőt! Legyen hited szerint!
Égjenek a fények értetek, drága szeretteim, bár testem, lelkem sóvárog utánatok, nyugodjatok végső, fizikai nyughelyeteken. Hamarost újra látlak benneteket, de addig minden nap hallom hangotok, velem vagytok minden cselekedetemben, mert onnan, ahol most vagytok, élő, valós szeretettel vigyáztok rám. Tudom, hogy csak egy pillanat az, amit egyedül töltök, tudom, hogy nincs mitől félnem, tudom, hogy az a szeretet, ami fizikai életünkben összekötött minket, soha el meg nem szűnő állapot. Legyetek áldottak. Úgy legyen!
És égjen a fény azokért is, akiket sose láttam, de ők értem is éltek, cselekedtek.
Wass Albert: Gyertyaláng
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek, és síró anyák ...
Emlékszobor ... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.
Sok régi ház hiába várja őket,
S fehér csöndjével sok fehér falu ...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.
Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát ...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték, s most őrzik tovább.
Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt ...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt ...
Holtak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang ...
a Tátráról felel reá egy másik ...
zeng-bong az éj ... galang ... galang ... galang ...
ezer kicsi harang ...
Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.
Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya ...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.
Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?
Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek ...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?
Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák ...
Aztán gránátok zúgták a zenét ...
aztán gránátok hozták a halált ...
Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha ...
Doberdő várta.Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.
Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen ...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.
Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.
S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!
Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon ...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?
Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!
Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra ...!
Magyarország ... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba ...
Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.
Te már tudod sors verte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.
Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem : halott katona.
Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ ...
Ennyi sírra, hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.
Határon túl kéne virágért menni ...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.
/ " Ne sírj, úgy is mindegy, a lovacska elszaladt, felhők között a nap, felhők között a nap.
Kék és narancssárga színekbe öltözött,
Most már senki se bánthat, most már semmi se fájhat!
Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz, örökre megtalálhat, vagy örökre elveszíthet."/
Esztikét szeretni kell! Mit szeretni? Imádni! Kreatív, okos, jó szövege van, jó humora, jól főz, sokat, és még többet gondolkodik, és időnként nagyon szerencsétlen.
Jó volt olvasni ezt a könyvet, s bár én elég hosszan olvastam, mert minden mással foglalkoztam közben, azért egyszer sem ment ki Eszterke a fejemből, szívemből, ott volt, és várta, hogy figyeljek rá.
Nem mondom, hogy szakavatott vagyok szingli irodalomban, de szubjektív véleményem az, hogy ez az egyik legjobb a maga nemében. El is árulom, hogy miért.
Mert Esztike nem fekszik össze mindenkivel, csak hogy ne legyen egyedül, sőt, kifejezetten jól érzi magát - már amikor - egyedül. Társra vágyik, nem valakire, akit etethet, itathat és panaszkodhat róla. Ír, olvas, rajzol, fest, költ, kifejezi magát, néha ugyan erősen vonzódik a sparos nejlon zacskókhoz, de hamar elveti ezt a depresszív öngyilkossági ötletet, legalábbis hamarabb, minthogy megtenné. Néha pizsiben bóklászik napokig, de mikor kiöltözik sincs az az érzése az embernek, hogy ezt bizony Coco Chanel használja ingyen reklámnak. Nem beképzelt, csak ismeri magát, értékeit, látja hiányosságait is. Nem antiszociálisabb egy átlag intelligens embernél, aki nem viseli el az emberi hülyeség áldatlan hatásait. Nem lebeg ommogva a boldogság virágos rétén,de igyekszik magában megőrizni a derűt. Női allűröktől teljesen mentes, nem nyafog, nem toporzékol ha letört a körme, és nem is ájuldozik csak úgy, bármire, vagy bárkire, viszont maximálisan gyermeteg, bohókás, önérzetes igazi Nő. Néha ugyan felönt a garatra, de akkor sem válik állattá, normál viszonya van a piás üvegekkel - feltéve ha a bútorok szaglászását normálisnak bélyegezzük ilyen állapotban.
Imádtam például a barátait is, különcök, de nagyon kedves emberek. Ahogy a családjáról ír, az néhol megrendítő, elgondolkodtató, de talán csak azért, mert ezek a részek sokkal szomorkásabbak, elesettebbek a többi résznél. Imádtam, ahogy teljesen természetesen adja elő olyan magvas társadalom kritikáját, amit a sznobok csak nagyon különleges szakszavakkal adnak elő, a többi embert meg egyáltalán nem is szokta érdekelni. Itt mégis egyszerűen, józan paraszti ésszel voltak leírva.
Eszter ilyen, és az átlag szingli irodalomban szereplők nagyon különböznek tőle. Olyannyira, hogy talán éppen ezért nem kedvelik sokan ezt a könyvet azon kevesek közül, akik olvasták már. Pedig színtiszta laza szellemi élmény olvasni Eszter gondolatait, az ember szinte ujjong, hogy na végre, leáldozott a buta, kompromisszumhajhász nőcskék csillaga. Nincs egyetlen koktél sem benne, cukimukiság, rózsaszín vattacukrok, tűsarkú, bokagyilkos cipellőcskék. Egyszerűség van, ami nagyszerű.
Nagyon örültem annak, ahogy befejeződött a könyv, és szívem szerint kiszedtem volna a lapok közül, és megöleltem volna így: "Ez az kislány, neked sikerült!" .
Egyetlen picuri gondom van csak a könyvvel: az, hogy ezt Bach Szilvia írta, akin én gyermekként fél hülyére röhögtem magam, és sajnos így is maradtam azóta is. Nagyobb poénokat vártam volna tőle, hiszen kabaréi emlékei bennem élnek még, és ez a munkája nem adta vissza ezt az arcát. Mást mutatott most. A nőiesebbet, ami azért nem vesztett természetességéből, lazaságából, csak nem olyan frenetikus.
De ez nem nagy hiba, csak engem tanított arra, hogy pozitív irányba se könyveljek el valakit, hiszen sok oldala van mindenkinek.
Akinek van türelme ahhoz, hogy megismerje hogy érez, gondolkodik egy okos, talpraesett, útkereső nő, az mindenképp olvassa, nem fog csalódni benne!
