LÉLEKBALZSAM - Nem növök fel azért sem! ;)

Nem növök fel azért sem!
Nem fogadom el a felnőttek keserű, szívtelen, becstelen világát, nem fogadom el a szeretetlenséget, s hogy nincs idő törődni egymással. Az élet fény, csupa báj és kellem, nem fogadom el, hogy a játék értéke a lényeg, mert tudom, hogy csak az számít kik ülnek a játék körül és van-e bennük fantázia és szív elég, hogy életre keltsék azt. Nem fogadom el a szürkeséget, mert minden csoda ami körülöttünk van, csupán látni kéne azt. Nem fogadom el a megszokást, mert minden perc teljesen új, s minden nap egy új meglepetést tartogat, csak figyelmesnek kell lenni.
Nem hagyom, hogy megtörje nevetésem bármi, mert ami a felnőttek világához tartozik, az csupán díszlet, olcsó, értéktelen kacatok, melyekkel leplezik magányukat...pedig csak nyitottnak kéne lenni, pedig csak lélekben gyermeknek kéne maradni.
Nem növök fel azért sem!

BABA OLVAS - Zoltán Diána : Terézapu beájulna

„- Röhejes – mondják, akik elsőként olvasták ezt a könyvet. Elhihetjük nekik, mivel ők a szerzők. Ez a kötet nem csupán két idei sikerkönyv – az Állítsátok meg Terézanyut, illetve az Apám beájulna – paródiája, hanem kicsit több is annál. Tele van fílinggel, annyit isznak benne, mint állat, az ötdekás Kalasnyikov vodka ugyanúgy lenullázódik, mint a libamáj gyöngyhagymával. Asszt ajánljuk hát, vesse bele magát a dzsandzseszba, félre a rátartipicsa önkontrollal, küldje meg a harci színeket frankón, és vágjon valagára az uccsó kétezresének! Ha felmarkolja ezt a könyvet, még vissza is kap némi aprót. Dzsávesz, világ! Hát nem megéri?”

Saját értékelés:

Beteg ez a könyv:) 
Igazából nem éreztem, hogy paródia, mivel az összes hasonló könyv ilyen, amit parodizálni hivatott, mondjuk minden történés kicsit el volt túlozva ebben, talán itt van a paródia része. 
Borzalmasan hülye ez a Léna, de olyan szövegek vannak a könyvben, hogy ezt az olvasó, ha van némi humora, megbocsájtja neki. 
Azon mondjuk még most sem tettem túl magam hogy lehet asztalra kirakni a nyelvünket, ha piercinget akarunk, és ráadásul gyűrűt beletenni, de mivel ez nem piercer tankönyv, nem kellene megakadnom ezen…De azért én megakadtam, oké, hogy paródia, na de azért, na! 
Ennyi bugyutaságot egy könyvben ritkán olvas az ember, a BKV-s sztori viszont kimondottan meghatott, miközben törvénytelenül vihogtam rajta. Mondjuk logikai defektje is van, hiszen a könyv elején sincs autója a csajnak, így nem értettem mi benne az újdonság, de legyen, bár a szerkesztő jobban tette volna, ha ezt a fejezetet a könyv elejére teszi. 
Nagyon jó a Herót szomszéd, én akarok egy ilyen szomszédot!!!Mit egyet? Minden szomszédnak ilyennek kéne lennie, sajnos a sajátom rosszabb, ő áztat el engem folyamatosan, és sajnos ez nálunk nem ment életeket/ ételeket. De nem lehet minden regénybeillő. 
Durva itt is, ahogy egy fizetésből kirámol egy komplett bevásárló központot, ahogy a hasonló szingli sztorikban agyrémet kap a kedves olvasó, hogy egy megjelentetett szórólap terv kifizetéséből világ körüli útra fizet be a nagyon önálló és nagyon x@xszatlan főhősnő. Továbbá örültem, hogy másnak sem tetszik az a vonulat, hogy munkanélküliként a hasonló regényben a szűziesen ártatlan, mindenki által csak kihasznált tüzelő hölgyemény minden útba jövő hímet és alkohollal dúsított frissítőt kipróbál. 
Egyszóval zseniálisan gügye, nem egy klasszikus orosz regény, de ilyen undorító hónapban, mint a február, napfényt…és Unicum gőzt hoz az ember lánya életébe. 

BABA OLVAS - Seamus Deane : Nyughatatlan ír lelkek

1998-ban a The Guardian szerint az év legjobb regénye volt, s bekerült a Booker Prize döntőjébe is. A költőként, irodalomtudósként ismert és elismert szerzőnek ez az első regénye, amely egyszerre rapszodikus és szívet tépő. Egy kisfiú az 1940-50-es években a politikai erőszakkal terhes Észak-Írországban, London-derryben nevelkedik és szerez tapasztalatokat a besúgók, a rendőrök, az utcai bandák kegyetlenségéről, a papok hatalmaskodásáról, miközben körülötte mindent meghatároz családjának szomorúsággal teli múltja és jelene – a szerelem és az árulás története –, amely az északír történelem nemzedékről nemzedékre átöröklődő tragédiájának metafórája.

Saját értékelés: 

Nagyszerű könyv. 
Őszintén szólva a könyv háromnegyede dög unalom. Pontosabban olyan feszes, rideg mondatok halmaza, amiből nehéz bármilyen hangulatot kivenni. Nekem legalábbis nehéz volt. De van valami vonzereje, ami nem engedi becsukni a könyvet, olvasni kell tovább. 
A regényben szereplő titok nem akkora titok az olvasó számára, hiszen apró utalásokból elég hamar ki lehet találni, hogy mi történt a múltban a szereplőkkel. 
A végén azonban kiderül, hogy nem is igazán a titokról szól a könyv. Inkább a titkok őrzőiről. És arról a keserű igazságról, hogy az emberek hibáznak. Sokszor. Nagyokat is. 
De a legrosszabb, ha mindenki csak egyszer hibázik, és erről nem beszél. Mert nem tud, vagy mert nem mer.Így a titok, mint egy lassan ható méreg szétfolyik abban az emberben is, aki őrzi, és azokban is akik körül veszik a titkolózót. 
Ez a könyv arról az egyszerű dologról szól, amiért az ember egyáltalán kinyit egy könyvet: az emberről. Meg még egy dologról. Az ember lelkéről, ami nagyon sok terhet bír cipelni. Többet, mint azt a képzelet le tudná festeni. 
Nincs szereplője a könyvnek, akit ne szerettem volna megölelni,miután becsuktam a kötetet. Csak annyit mondani, hogy nincs semmi baj, vagy bármi vigasztalót. Ilyet persze nem lehet egy kitalált történet szereplőivel megtenni, de lélekben megtehetem a világ összes olyan emberével, akik súlyos titok terhét őrzik. Lélekben elmondhatom nekik, hogy senki nem tud mindig jól dönteni, de talán a szeretteink körében le kell tenni a keresztet, hagyni kell, hogy az igazság megkönnyítsen, mert egy életen át nem lehet hurcolni mázsás súlyokat. 
Nagyon szép történet, szomorú, de szép, mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, és nehogy feladja bárki a felénél, csak mert kicsit döcögős a mese.

BABA OLVAS - Sabina Berman: Én, én, én

Egy kopaszra nyírt, sebhelyes testű kislány ül a tengerparton, és egyre csak azt ismételgeti: Én, Én, Én… Beszélni tanul, miután éveken át elvadultan élt, mint egy kis állat, a part sós homokját ette, és nem volt kapcsolata az emberekkel. Mert ő, Karen Nieto más, mint a többiek.

S amikor megérkezik Mazatlánba a nagynénje, hogy átvegye örökségét, a helyi tonhalfeldolgozó üzemet, és nagy türelemmel nekiáll megszelídíteni Karent, mindkettőjük számára egy új világ nyílik meg. Karen számára a nyelv, a kultúra, az emberek világa; a nagynénje számára pedig egy különleges elme, amely bizonyos dolgokban az idióták szintjén van, másokban viszont zseniális.

Az autista kislányból, miután kínkeservesen megtanulja értelmezni az emberi gesztusokat, sikeres, sőt dúsgazdag felnőtt lesz, de furcsa gondolkodásával mindegyre meglepi vagy meghökkenti a környezetét. Mert Karen nem tud hazudni, és nem érti a metaforákat meg az eufemizmusokat. S a tengerben, a tonhalak és egyéb vízi teremtmények között mindig jobban érzi magát, mint az emberek között, akik olyan nagyra vannak azzal, hogy ők gondolkodnak. Hogy „gondolkodnak, tehát vannak”.

Karen biztos benne, hogy ez butaság. Mert ő van, és kész. Minden és mindenki előbb létezik, és csak utána – néha – gondolkodik.

A mexikói Sabina Berman elsősorban drámaíró: nemzedékének egyik legnépszerűbb és legtermékenyebb színpadi szerzője a spanyol nyelvű világban. Amellett film- és színházi rendező, s nem utolsósorban prózaíró is, akinek ez a 2010-ben megjelent, elbűvölő humorú és gondolatébresztő regénye az utóbbi évek legnagyobb mexikói világsikere.

Saját értékelés

Briliáns, lenyűgöző, szórakoztató, elszomorító, elgondolkodtató, ötletadó, bölcs, egyszerű. 
Ez a könyv azon könyvek közé sorolható, ami valóban jobbá teszi az embert, egyszerűen csak azáltal, hogy olyan perspektívát mutat, ami kiragadja a civilizált embert kicsinyes mindennapjai közül. Engem legalábbis kifordított, becsomagolt, magával ragadott, kifacsart ez a történet. 
Karen egy autista nő, olyan iróniával, egyszerű üdítő együgyűséggel, ami már inkább a bölcsesség non plus ultrája. Irigylem őt az életéért, azért, mert ő nem csak érti hogy lehet és egyenesen kell is élni, hanem meg is teszi. Persze nem tudom mennyi a valóságalapja a könyvnek, Karen mennyire valós szereplő és mennyi benne a fikció, de ettől eltekintve irigylésre méltó az a szabadság, ami gondolataiból árad. A természet szeretete, függetlensége a cél nélküli, harácsoló anyagi világtól, tökéletes őszintesége lehengerlő. Nagyon tetszik alakjában az a fajta zárkózottság, amit nem a rosszindulat vezérel, hanem egyszerűen önmaga tisztelete, a belső nyugalma. Tetszik benne az is, hogy annak ellenére, hogy szűk palettán mozognak érzelmei, mindig kimutatja őket, és bár dolgozik azon, hogy társadalmilag elfogadott magatartást erőltessen magára, be kell látni a könyv elolvasása után, hogy nem sok értelme van annak, ha másként él, mint amit diktál természete. Lehengerlő a zsenialitása, ahogy az apró problémákon túlteszi magát, a nagyokon viszont lassan munkálkodva sikerrel lendül túl. 
Bár autista és nagyon sok dologhoz nem ért, azon kevés dologban, ami az élet veleje, igenis bölcs, rátermett és csak tanulni lehet tőle. Persze elfogadásához és komolyan vételéhez el kell egy kicsit rugaszkodni attól, hogy mi mindent jobban tudunk, el kell fogadnunk, hogy nem biztos, hogy a legcsillogóbb dolgok a legemberségesebbek, ugyanis ebben az időnként dühkitörésekkel küszködő, zárkózott karakterben több szív, szeretet lapul, mint sok általam ismert emberben. 
Imádtam azokat a részeket, amikben az állatokkal együtt szerepelt, az a fajta figyelem, a természettel való együttműködés amiket ezekben a részekben kifejez az írónő nagyon magas érzékenységről tanúskodnak. 
A kötet összes szereplője jól kidolgozott, bár nincsenek hosszas lélekábrázolások, mégis megismerhetőek, megkedvelhetőek, esetenként undort váltanak ki az olvasóból, aszerint, hogy Karen hogy látja az adott embert. 
Humoros és szórakoztató mondatokkal van tele a könyv, ami nem erőltetett viccelődés, hanem valószínűleg Berman laza, üdítő stílusának köszönhető. 
Második főszereplői a könyvnek a tonhalak. Sokat meg lehet tudni róluk a könyvből, sőt, olyan jól fogalmaz az írónő, hogy szinte a szagukat is lehet érezni olvasás közben, valamint megerősített abban, hogy nem véletlen nem eszem tonhalat. Azt hiszem a világ Karenjeinek ezzel segítetek…meg persze a tonhalaknak és a delfineknek is. 
Harmadik főszereplője a regénynek, Karen nagynénje, Isabelle is csodás karakter, neki köszönhetjük, hogy Karen egyáltalán bekapcsolódott a standard emberek világába, így el tudta mesélni ezt az egyedülálló történetet. 
Standard embernek lenni annyit tesz, mint olyan kicsinyes, fölösleges dolgokra időt pazarló, rabságban élő embernek lenni, mint amilyen te is és én is vagyunk. 
Én nem szeretnék tovább standard ember lenni. Köszönöm Karen, köszönöm Sabina Berman.

/ Sabina Berman /

" Ezzel azt akarom mondani, hogy tisztában vagyok vele, hogy lassú a felfogásom, legalábbis a standard emberi lényekhez képest. Tudom, hogy a standard IQ teszteken az eredményem éppen félúton van az idióták és a gyengeelméjűek között, de van 3 erényem, és nem is kicsi: 

1. Nem tudok hazudni. 
2. Nincs fantáziám. Vagyis nem fájnak , és nem is aggasztanak olyan dolgok, amelyek nem léteznek. 
3. És tudom, hogy csak azt tudom, amit tudok, és amit nem tudok – amiből persze sokkal több van –, azt egészen biztosan nem tudom. 
Ez pedig, mint azt korábban elmondtam, hosszú távon hatalmas előnyt biztosít a standard emberi lényekkel szemben."

BABA OLVAS - Szőcs Géza : Limpopo

Tartalom:

Mit keresnek a struccok Kelet-Európában egy struccfarm jól fűtött ketreceiben? És miért van az, hogy éjszakánként mintha egy más haza, egy másik lét, egy másik földrész szólítaná őket a szabadság ígéretével? Megtanulhat-e repülni egy strucc? És megszökhet-e, s vajon hová?

A strucckisasszony naplójából, amelyet Szőcs Géza tesz közzé, minderre fény derül, mint ahogy azt is megtudhatjuk, hogy a struccok rendkívül érzékenyek a társadalmi elnyomásra és igazságtalanságokra, valamint a metafízikai kérdésekre, a humoruk pedig egyenesen fergeteges.

Saját értékelés:

Kimondottan szórakoztató stílusú könyv, persze adja magát a szórakozás, ha az ember egy strucc feljegyzéseit olvassa. 
De Szőcs humora akkor is nagyon jó. Kedves, mégis mély tartalommal bíró kötet, a látszólag bugyuta alaphelyzet ellenére. 
Nagyon sok utalás szerepel a könyvben Orwell művére, az Állatfarmra, ami akár lehetne zavaró is, hisz más tollával ékeskedni nem szép dolog, de ha jobban belegondolunk ez kézenfekvő, hisz a könyvet az a gondolatmenet ihlette, hogy minek strucc telep egy olyan vidékre, ahol a struccoknak semmi keresnivalója. Strucc szemszögből ugyanolyan jó kérdés ez, tovább csavarva azzal, hogy miért haszonállat, miért nem hagyja őket az ember békén? 
A szabadságot kereső Limpopo tündéri kis jellem, akarata, hogy repülhessen, hogy szabad lehessen megható, elismerésre méltó. A strucc csapat többi tagjának jellemzése igazi családias hangulatot áraszt, olvasás közben az ember szinte látja ezeket a csúnya nagy madarakat, ahogy idétlen, esetlen mozgásukkal császkálnak a kifutójukban, miközben mindegyikük egy egyedülálló személyiség, sajátos bolondériával. Akárcsak mi emberek. 
A könyv néhol eléggé zavaros ugyan, de csak akkor, ha ezt mindenképpen összefüggő írásnak akarjuk tekinteni. Ha a fejezeteket önmagukban nézzük, tökéletes logikát találunk benne, apró történeteket, amik egy széplelkű, irodalmat kedvelő, bezárt struccról szól. 
A könyv erősen boncolgatja a szabadságot, vallást, szerelmet, a konfliktusok lélektanát. 
Struccokról szól nekünk, Embereknek. Egy fura, vicces tükör.

Idézet a könyvből:

" A szótörlési órákat Döhöm tartja a törzsnek. (…) Legutóbb például a szeretet szót töröltük. (…) Döhöm elmondta, hogy a legtöbb bajt, azok a szavak okozzák, amelyek nem hallható, nem látható, nem szagolható és meg sem fogható dolgokra vonatkoznak. Ezeket a szavakat mindenki úgy értelmezi, ahogy éppen eszébe jut és így is használja – nem úgy, mint olyan kifejezések esetében például, mint őr, vagy macska, meg tojás, vagy víz – s mivel mindenki összevissza mást ért rajtuk, ezért csak agybaj, homály, csetepaté, zűrzavar és káosz származik a dologból. 
A szeretet ilyen nem valódi szó. (…) Gondolom, jövő héten a hit, aztán meg a remény következik – morfondíroztam Maxikónak. – S vajon milyen lesz szeretet nélkül élni? 
Micsoda nélkül? – álmélkodott. Milyen furcsa szavakat használsz… Hogy mondtad? Szeresze… Tereresz…? "

 "Piki szólított meg, bizalmas, töprengő hangon, elgondolkodó tekintettel: 

– Tudod mit szeretnék? 

– Nem tudom. Mit szeretnél? 

Erre azonnal lecsap, mint egy teniszező, kajánul, kuncogva, fals hangon elnyújtva: 

– Szeretném a homokórát megállítaniii… 

És hülyén vihog."

BABA OLVAS - Patry Francis : Egy hazug nő naplója

Tartalom: TE MEDDIG MENNÉL EL, HOGY MEGVÉDD A CSALÁDOD? HOGY MEGVÉDD A GYERMEKED? HÁNY HAZUGSÁGOT MONDANÁL? LENNE MERSZED BEISMERNI A LEGSÖTÉTEBB TITKOKAT – LEGALÁBB MAGAD ELŐTT?

Jeanne Cross hétköznapi kertvárosi feleség és anya, aki látszólag tökéletes életet él, amikor feltűnik a színen Ali Mather, egy hegedűtanárnő, aki felrúg minden szabályt s bár jócskán elmúlt negyven, sorra töri a férfiszíveket. Jeanne-t szinte akarata ellenére mágnesként vonzza ez a rendkívüli asszony, s az igézet hamarosan megfertőzi Jeanne férjét és tinédzser fiukat is. Bár a két nő barátsága szokatlannak, sőt veszélyesnek tűnik közös ismerőseik szemében, Alit és Jeanne-t összekötik a mélyen rejlő érzésekből fakadó szükségleteik, sebezhetőségük és a titkok, amelyeket Ali naplóba zár.

A napló egy fenyegetőtitok kulcsát rejti. Bár bizonyítani nem tudja, Ali szentül hiszi, hogy valaki bejár a házába, amikor ő nincs otthon – és szándéka nem sok jót ígér. A betörő nem kevesebbet akar, mint egy darabot Ali lelkéből. Az Egy hazug nő naplója zavart elmék hátborzongatóan gyönyörködtető története. Pszichológiai thriller, melyben maguk a szereplők a legnagyobb rejtély. Érzékeny krimi azoknak, akik szerint az emberi szív a legsötétebb misztérium.

A kukkolás édes izgalmát nyújtja azoknak, akik nem tudnak ellenállni valaki más naplójának, egy zárt ajtónak, vagy lelakatolt szívnek. Letehetetlen olvasmány mindazoknak, akik valaha beleolvastak egy naplóba, s megtudtak valamit, amit soha nem akartak. Azoknak szól, akiket jobban érdekel: miért történt, mint az, ki tette.

Saját értékelés:

Nagyon jó kis könyv! 
Cselekménye pörgős, karakterei szeretni valóak, esendőek, emberiek. Számomra mondjuk a családanya annyira nem volt kedvelt az elején, túl házias, túl odaadó volt, kis mértékben sem lehetett felfedezni benne, hogy több lenne egy egyszerű, lélektelen konyhai robotgépnél. Ám új barátnője, a hegedűtanárnő szerencsére kihámozza belőle a végére a Nőt. Úgyhogy összességében valóban minden szereplőben akad olyan jellemvonás, ami által az ember igenis odafigyel rá, megkedveli. Még a kutya is jó fej. 

A háromszáz valahány oldal egyetlen lapja sem unalmas, pedig szépen lassan épül fel a történet, mégis minden szakasza megfelelő hangulatú. Nagyon tetszett, hogy csak a végén állt össze a kép, ami nem túl szép kép, de legalább logikailag megalapozza az előtte lévő történéseket. Sokaknak talán ez kuszaságot jelenthet, de úgy gondolom, hogy szándékosan nem fejtegeti a jelenidőt az írónő, csak miután minden szereplő tisztába jön minden dologgal. Nem szeretem túlzottan a nőknek szóló ponyvákat, de ez a kötet nagyon fontos dolgot feszeget. Legalábbis ha az olvasó elgondolkodik a történet mélyebb tartalmán is. A hazugságról szól ez a kötet, persze nem az egyértelmű hazugságról, hanem a mérgező, romboló, csendes, sőt néma hazugságokról. Elég jellemző a legtöbb emberre, hogy nem vesz tudomást a neki nem tetsző dolgokról, sőt azokat sem viseli el maga mellett, akik ezeket a dolgokat kimondják, megmutatják, szembesítik a valósággal. Ez a könyv pont az ilyen elleplezett rossz dolgokról szól, amiket nem vagyunk néha hajlandók tudomásul venni, és ezért akad, aki inkább egy komplett hazug életet álmodik magának, csak hogy a rossz dolgokat, hibákat, vétkeket ne kelljen lajstromba venni.
Bár minden ember ámítja magát, ki ezzel, ki azzal, van az önámításnak egy határa, ami után roppant veszélyessé válik az az álomvilág, amiben az ember él. A kötet ezt a határt mutatja be. Miután az ember leteszi a könyvet, jobban teszi, ha elgondolkodik a saját életén, családján, az őt körülvevő embereken. Vajon csak a regényben létezik ilyen élethelyzet? Vagy netalán a saját otthonunkban is? 
Ez nem egy buta női ponyva valami amerikai kertvárosról, hanem egy nagyon jó kis thriller, abszolult reális alapokra építve, amitől már - már társadalomkritika is lehetne.

Én úgy gondolom nem csak azoknak lehet érdekes ez a könyv, akik nem bírnak ellenállni egy naplóba való bepillantásba, hanem azoknak is, akik akár könnyedebb thrillerre vágynak, akár érdekli őket az, hogy kit mi  motivál.

Idézet a könyvből:

"Meglehet,hogy ő volt az, aki kést szegezett a torkomra ma éjjel. De nem ő az, aki veszélyes. Itt Gavin jelenti a veszélyt. És te is! Istenem, Jeanne, az olyanok mint te – mint az anyám! –, ti vagytok a föld legveszélyesebb emberei. Ti vagytok a jó asszonyok. Az önfeláldozó asszonyok. Azok, akik fészket raknak a gonosznak, aztán csendben megtesznek mindent, amit csak tudnak, hogy megvédjék azt."

BABA OLVAS - Patricia M. St. John : Nyomok a hóban

Tartalom:
A szerző főként gyermek- és ifjúsági regényeiről híres. Minden munkája magán viseli az emberi lélek rezdüléseinek ismeretét. Szívünk gyermekkori vágyakozásai, életünk megrázó próbái, önmagunkkal, Istennel, és felebarátainkkal vívott harcaink, mind-mind visszaköszönnek írásaiban. Jelen könyve a svájci hegyek között játszódik a századforduló éveiben. A történet Karácsonyest éjszakáján kezdődik, amint egy kislány a szomszédasszony és fia kíséretében bandukol haza a falusi templomból, fel a hegyek közé, gondolataiba mélyedve. Otthon váratlan esemény fogadja: édesanyja haldoklik. Ám utolsó szavaival rábízza karácsonyi ajándékát, újszülött kisöccsét. Az édesanyát vesztett család, és a szomszédok jó viszonya egy tragikus baleset következtében megromlik. A kislány és a szomszéd fiú sok fájdalmas és izgalmas eseményen keresztül, saját bőrén tanulja meg a Biblia igazságát: Jézus irántunk való szeretetét.

Saját értékelés: 

Úgy látszik újabban csak jó könyveket olvasok. 

Gyönyörű történet, kedves szereplőkkel, akiket úgy ábrázol az írónő, hogy teljesen megértjük mit miért tesznek, vannak ugyan hibáik, de ezzel együtt szeretni valóak. Legszívesebben köztük élne az olvasó, megnyugtató, meghitt kis világukba, ami ugyan nem mellőzi a drámákat sem, de összességét tekintve kimondottan kellemes. 

Legkedvesebb szereplőm Laci, aki olvasta már, most biztos mosolyog, aki még nem, az olvassa el. Az ő kis lelkének bemutatása annyira esendő, mindennapi, őszintén emberi, hogy bármit tesz, egyszerűen nem lehet rá haragudni. Másik kedvencem természetesen a hófehér kismacska, tünemény az a kis szőrmók. Érkezése, és jelenléte is felér egy csodával. Megnyugtató dolog tudni, hogy csodák márpedig léteznek!

Az egyértelmű térítő hatás sem rontja el a könyvet, nem tukmálja a vallást, de áthatja a történetet az Isten és a világ iránti alázat és szeretet. Ha eltekintünk a vallástól – már aki el akar tekinteni tőle – akkor is nagyon tanulságos és szép történet emberi érzelmekkel, küzdéssel, megbékéléssel. Bár a kötet az igazi evangéliumot hirdeti, azt hiszem minden emberre ráfér ez a történet, különösen a mai világban, hiszen Lukács evangéliuma kapja a főszerepet kimondatlanul: "Ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja, bocsáss meg neki.És ha naponta hétszer vétkezik ellened, és hétszer tér vissza hozzád, ezt mondva: Megbántam - Bocsáss meg neki." Azt hiszem a történet kis szereplői ezt ha nehezen is, de elismerésre méltóan képesek megvalósítani, így tőlük csak tanulni lehet.

Úgy gondolom ez a kis könyv mindenkinek ajánlható - bár leginkább az ifjúságnak szól, de ugye akit az istenek szeretnek, azt megtartják gyereknek-, mert kedves, emberi története az olvasást kedvelőkre ugyanúgy hat, mint aki a keresztény tanok legalapvetőbb tanítását keresi a könyvekben. Szeressük egymást, mint a galambok, azok is csak állatok. ...

A kötetből egyébként filmet is készítettek.